Mennyit ér egy gyermek, egy emberi élet?

Lelkes Edit, a Nagyszarvai Alapiskola igazgatójaLelkes Edit iskolaigazgató az alábbi ünnepi beszédet mondta a nagyszarvai iskola intézménymentő jótékonysági koncertjén február 5-én.  

Tisztelt Közönség, Kedves Barátaim!

Elsősorban szeretném megköszönni, hogy ezen az estén megtiszteltek figyelmükkel, és fontosnak tartották, hogy eljöjjenek.
Tudom, ez egyrészt neves és rangos előadóművészeinknek köszönhető, akik első hívó szóra elvállalták ezen a jótékonysági koncerten a fellépést, hisz valamennyien kötődnek iskolánkhoz, községünkhöz. Ezúton szeretném nekik én is kifejezni köszönetemet és elismerésemet, hogy e nemes eszme mellé adták nevüket és elvállalták az est fényének általuk való emelését.
Egyúttal köszönöm mindazok hozzájárulását is, akik felismerve a célt, mellénk álltak és anyagilag, eszmeileg, munkájukkal, szakértelmükkel támogatták ennek a rendezvénynek a létrejöttét.
Másrészt tudom, hogy a tisztelt jelenlevők felismerték annak a lényegét, ami miatt ezt a jótékonysági koncertet megszerveztük. 
Mi volt a célunk ezzel a rendezvénnyel? – Gondolhatnánk, hogy anyagi támogatás kérése iskolánk, a szülői szövetség pénztartalékainak megszilárdítása. Egyrészről igen, hisz mint minden működő szervezetnek, nekünk is anyagi forrásokra van szükségünk. Hálásan köszönöm mindazoknak, akik pénzzel, eszközökkel, tárgyi dolgokkal támogatták eddig és ezután is tanulóinkat, iskolánkat.
Az est valódi célja, és ami miatt igazából nekifogtunk megszervezéséhez, életre hívásához az, hogy megmutassuk, hogy iskolánkban élet és lüktetés, tenni akarás és élni akarás van.
A Nagyszarvai Alapiskola 60 éve teljes szervezettséggel működik, de a falu iskolája hozzávetőleg 120 éve létezik. Ilyen intézménynek történelme, szellemisége, hagyománya van. A Nagyszarvai Alapiskola fennállása során sokszor volt kitéve próbatételnek, kihívásoknak, társadalmi és rendszerváltásnak.
De!  Soha nem szűnt meg, soha nem szakadt meg a reményteli szeptemberi tanévnyitók sorozata.
A fennálló hatalom törvényt alkotott, és leírta, papírra fektette, ítéletet mondott – ez az iskola, és még több száz rajtunk kívül nem gazdaságos, nem éri meg fenntartani. Mintha a jövő generációba, a gyermekeinkbe fektetett energia pénzzel kifejezhető lenne. Mennyit ér egy gyermek, egy emberi élet, pénzben hogy fejeznénk ki az egészség, a kultúra, a társadalmi szervezetek értékét?
Igen, pénzbe kerül a fenntartás, de mekkora az eszmei érték, amit ezen szervezetek képviselnek?
Ahogy iskolánkat Nagyszarva község tartja fenn, egy hasonlattal a gondos szülő és gyermeke kapcsolatához tudnám hasonlítani. Annyira élő és impulzív ez a viszony, mint mikor a gyermek szülő nélkül, de a szülő gyermeke nélkül is megszűnne  azzá lenni, ami eredeti küldetése.
Jelen esetben községünk, és a körzetünkbe tartozó községek is felismerték: – a jövő generáció, a kultúra, a hagyományok, az értékek ápolása és átadása nélkül teljesen megváltozna az élet milyensége falvainkban, járásunkban, az egész országban.
Ahogy a szülő sem veti el magától csetlő-botló gyermekét, nem tagadja meg, ha nehézségei adódnak az életben, sőt ekkor biztosítja szeretetéről, támogatásáról leginkább. – ugyanúgy községünk is mellénk áll, és minden lehetőséget megragad, hogy talpon maradhassunk. 
Amennyiben ez nem így lenne, és felsőbb szinten ezt nem tudatosítják, annak beláthatatlan és sajnos visszafordíthatatlan társadalmi következményei lennének, lesznek.
Melyek azok az értékek és irányultságok, miket iskolánk képvisel és közvetít – az általános műveltségen és a továbbtanulásra való felkészítésen túl – a szűkebb haza szeretetére, a család, mint alapvető emberi érték felismerésére, a hagyományok tiszteletére, az emberi kapcsolatok fontosságára, a világra való nyitottságra, ugyanakkor a múltunk és őseink tiszteletére neveljük tanulóinkat immár generációkon keresztül.
A 2015 szeptemberében hatályba lépő törvény ezt mind figyelmen kívül hagyja és meghatároz egy létszámot, mely alatt már nem éri meg iskolát fenntartani.
Ugyanakkor a fennálló hatalom nem gyakorol önkritikát és nem keresi a miértekre a választ – miért nincs 3-4 gyermek egy-egy családban? Miért öregszik el a társadalom? Az iskolabezárások által felszabadult pénzösszeg valóban számottevő tétel a sokhelyütt hiányt kimutató gazdaság palettáján?
Most könnyűnek és egyszerűnek tűnik megszűntetni iskoláinkat, de ennek a lépésnek a következményei legalább olyan súlyosak és visszafordíthatatlanok lennének, lesznek, mint a kitelepítéseknek, a magyar önazonosságtudat megtagadtatásának. 
Nap mint nap magyarként tesszük a dolgunkat, bár érezzük, hogy az ország irányítás, de sajnos a belső gyengeség miatt is egyre fogy nemzetünk. Nem volt ez mindig így. Egy ember életében 90-100 év nagy idő, de egy nemzet történelmében csak egy rövid évszázad.
Küldetésünknek érezzük, hogy intézményünk a nemzeti hovatartozás bástyája legyen. Tudjuk, hogy a veszély nem csak magyar iskoláinkat fenyegeti, de mi sokkal többet veszíthetünk, mint a többségi társadalom. A belső gyengeség, az asszimiláció, a kivándorlás, a jobb érvényesülés ígérete így is megtizedeli magyar közösségünket, mi lenne, ha a kultúra, a hagyományok, a nemzeti hovatartozás fáklyáját hordozó iskolák tüzei kialudnának, elporladnának.
Mi tanítók hisszük és valljuk, hogy azt a munkát, amit elvégzünk csak hivatásszeretettel, meggyőződéssel és hittel lehet folytatni. Érezzük azt a súlyt és felelősséget, ami ránk hárul ebben a munkában.
Hallatni szerettük volna hangunkat, felhívni a figyelmet a valós és közelítő veszélyre, ugyanakkor rámutatni arra, hogy a kisiskoláknak is van létjogosultsága, főleg, ha egy nemzetiségi kisiskoláról van szó.
Sajnos, akik fentről irányítanak, azoknak csak egy porszem, jelentéktelen számadat, mondhatnánk, megengedett veszteség vagyunk. Nem is igazán értik, de legfőképp nem érzik az élet lüktetését, az élni akarást, tettvágyat, zsongást és folyamatosságot, ha kimondom Nagyszarvai Alapiskola.
Számomra mindig élőlényként, a falu jövőjének zálogaként, az anyanyelv és kultúra kútfőjeként csendül e két szó. 
Köszönöm, hogy eljöttek!

Lelkes Edit, igazgató

(Forrás: Felvidék.ma)

A beszéd felvétele rövidesen látható lesz a Magyar Interaktív Televízió műsorában. A rendezvényről készült sorozat címe: Az iskolamentő mozgalom élén: NAGYSZARVA!