A NAUTICA – A Magyar Királyi Tengerészeti Akadémia története

Meghívó - Nautica - Fülek 2014. február 7-én 15.00 órai kezdettel nyitja meg a Füleki Vármúzeum az idei első kiállítását A NAUTICA – A Magyar Királyi Tengerészeti Akadémia története címmel a Városi Honismereti Múzeum termében. A kiállított tárgyak – a tengerészeti akadémiához kapcsolódó történelmi okiratok, a magyar tengerészet jelentős helyszíneinek és kiemelkedő  személyiségeinek ábrázolásai, makettek, korabeli fizetőeszközök és tengerészek által használt készülékek – Horváth József okleveles kapitány magángyűjteményéből származnak. A kiállítás a TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesület (TIT HMHE) és a Zebegényi Hajózási Múzeum társszervezésével jött létre, a Párkányi Városi Múzeummal együttműködve.

                 A magyar tengerészet és tengerészképzés története az 1700-as évekre nyúlik vissza. 1753-ban Mária Terézia Triesztben megalapította az első tengerészeti iskolát, amely 1774-ben költözött át Fiuméba. Ebben az évben adta ki a királyné Politicum Edictum című rendtartását, amely részletesen meghatározta a tengerészet feladatait. 1852-ben egy új, három évfolyamos tengerészeti magániskolát alapítottak Fiuméban a már meglevő mellé. 1871-től egyesítették a két iskolát Királyi Tengerészeti Főtanoda néven. Később akadémiai rangra emelték a tanintézetet, és használhatta a „magyar királyi“ jelzőt. A szaktárgyakon kívül az oktatás nyelve a magyar lett. Az Akadémia fénykora 1905 és 1914 közé tehető, amit jeles tanárok és kiemelt állami támogatás jellemzett. Tankönyveket írtak és fordítottak, a hallgatókat bevonták a közösségi megmozdulásokba, kulturális életbe. Az I. világháború kitörése gyökeres változást hozott az iskola életébe. Végül az Olasz Nemzeti Tanács vette át az intézet irányítását, és fokozatosan megszüntette annak magyar jellegét. A tárlat külön rávilágít Július Juraj Thurzo, első szlovák tengerészkapitány és jeles útirajzíró életpályájának és munkásságának meghatározó momentumaira. 

A 2014. március 28-ig látogatható kiállítást Dr. Balogh Tamás, a TIT HMHE elnöke nyitja meg.