Tiltakozás a támogatási rendszer átalakítása miatt

A SZK Kormányhivatala minden előzetes egyeztetés vagy tájékoztatás nélkül önkényesen módosította a kulturális támogatás jövő évi feltételrendszerét. Erre reagálva tiltakoztak a legnagyobb sajtóorgánumok kiadói és a könyvkiadó vállalatok egy része.
 
A kormányhivatal által december elején közzétett kiírás ugyanis nem teszi lehetővé, hogy a kisebbségi kulturális támogatásokért jövőre cégek is pályázzanak. Ilyen az előző években nem volt, ráadásul a kulturális minisztérium a saját pályázati programjaiban továbbra is megengedi a cégeknek, hogy pályázzanak, emlékeztet a levél, amelyet 9 kiadó és portálüzemeltető írt alá. „Emellett a kiírás olyan pályázókat diszkriminál, akik hosszú évek óta hozzájárulnak a kisebbségi kultúra fejlődéséhez” – hangsúlyozza a levél. A kiadók azt is sérelmezik, hogy a kormányhivatal a változtatást nem indokolta. Egyben figyelmeztetnek, hogy a cégek kizárása sok éve megjelenő folyóiratok megszűnését eredményezheti. A tiltakozó levelet Nagyvendégi Éva, az Új Nőt megjelentető Loar kiadó vezetője, Slezákné Kovács Edit, az Új Szót és a Vasárnapot kiadó Petit Press igazgatótanácsi tagja, Barak Mónika, a parameter.sk hírportált üzemeltető Darcus Kft. ügyvezetője, Barak László, a Nap Kiadó vezetője, Szénássy Tímea, a Deltát kiadó KT Kft. ügyvezetője, Hodossy Gyula, a Katedrát és a Mizujs? című diáklapot kiadó Lilium Aurum vezetője, Lamos Annabella, a Jó Gazdát, a Tücsköt és az Irodalmi Szemlét megjelentető Madách Posonium ügyvezetője, Balázs F. Attila, az AB-ART igazgatója és Varga Péter, a Szabad Újságot kiadó Mediaimpress vezetője írták alá. A levelet Robert Fico kormányfőnek is elküldték.