Huszárik Roland Kor-Társ Jövő című vizuális álma

Huszárik rendezte KOR-TÁRS jövő címmel látható Huszárik Roland expresszionista festőművész kiállítása Budapesten a Puskin kávézóban (Budapest,  Semmelweis  u. 2.) 2013. december 8-tól 2013. december 29-ig.

Nem ismerjük egymást?

Šymon Kliman szlovák fényképész és Cséfalvay András szlovákiai magyar képzőművész egy beszélgetésen nyilvános és magánművészetről, -térről.A sorozat harmadik estje, melyet a S(z)lomarát Polgári Társulás és a pozsonyi Magyar Intézet közösen…

Adventi koncert Alsószeliben

Az alsószeli evangélikus templomban 2013. december 8-án, vasárnap 15 órától a KICSI HANG verséneklő együttes ad adventi koncertet.

60. évfordulós iskolai ünnepségek Nagyszarván

Az iskola december 17-én ünnepli meg fennállásának 60. évfordulóját. Ebből az alkalomból 9 órától beszélgetést szerveznek az iskola egykori pedagógusaival, amelyet a gyerekek műsora színesít majd.   December 19-én pedig…

Iskoláink megmaradásáért tüntetünk

Utcára vonul a magyar érdekképviselet! 2013. december negyedikén (szerdán), délután három órakor a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa előtt Pozsonyban a kis iskolák sorsa és az oktatásügy általános helyzete kapcsán demonstrációt…