A kvantumbizonytalanság és a szabad akarat

„A géneknek vannak trükkjei az evolúciós „céljuk” érvényesítésére. Nevezzük ezt mézesmadzag-elvnek. A genom az agyba jutalomközpontot épített, melynek aktivitása kellemes érzeteket alakít ki bennünk. Az élvezetes tevékenységeket szívesen végezzük, a kellemetleneket és unalmasakat pedig kerüljük. Nem meglepő módon, az „édes ízű” tevékenységek a siker felé, a „keserűek” pedig a kudarc elkerülésére orientálnak. Ez a komplex viselkedésformák genetikai kódja, nem más.” (…)

„Az emberi elme ma egy különleges agyi mechanizmus bénító hatása alatt is áll, ez a törzsi ösztön. Ez az ösztön rendkívüli sikerekkel jutalmazta az emberősöket. A törzsi tudat összefogásra buzdított, így hatékonyan védekeztünk idegen törzsek ellen, vagy éppen hódítottuk meg őket. Életteret és – az elrabolt vagy megerőszakolt nők révén – szaporodási sikereket könyvelhettünk el. Az összetartás révén hatékonyabban vadásztunk és gyűjtögettük a magvakat, amiket megosztottunk az aznap kevesebb sikerrel jártakkal. Közvetett módon talán éppen a törzsi ösztön csiszolta elménket rendkívül élessé, melyre ma oly büszkék vagyunk. Az emberi populáció közben egy óriásit robbant, nagyszámú idegent hozva létre országhatárokon innen és túl. Az elménk viszont kőkorszaki maradt a benne ragadt törzsi ösztönnel együtt, ami személyes identitásunk egyik legfőbb meghatározója lett.” Boldogkői Zsolt „Létezik-e szabad akarat?” című írása az index.hu-n