Az állami kassza esete a Casanova nevű kalandorral

🙂 Na ki a legnagyobb szerencsejátékos? Nem, nem Hufnágel Pisti! Bizony az Állam maga. És nem csupán újkori ötlete ez az üres kassza feltöltésének. Alul ott van Casanova története a pénzcsinálás eme fortélyának létrehozásáról. Azért jutott eszembe, mert akkora a reklámja az állami pénztárblokk-lottónak, és olyan sokatmondóak a polgárok reakciói. Egy gyakorlott futurológus (esetleg civil „jövőlátó“) gyakorlatilag meg tudná belőle jósolni a választások preferenciáit is: Ki miben-kiben hisz és bíz(ik). Ami a pénzügyminisztériumnak se lesz nehéz, elvégre egy csomó palimadár adatait begyűjti nagyobb erőfeszítés nélkül. Mi ahhoz képest egy kis nyeremény szétosztogatása? (Azt is megadóztatják…)
Szóval a történet, Casanova emlékirataiból:
Mikor Casanova megszökött a hírhedt velencei ólomkamrák börtönéből, Párizsba menekült. Itt felkereste az egykori velencei francia követet, aki közben külügyminiszter lett, és támogatását kérte. A nagy úr szívesen fogadta a sima modorú kalandort, és ajánlólevelet adott neki a pénzügyminiszterhez. Desforges báró érdeklődéssel hallgatta végig Casanova elképzeléseit. Valamiféle játéktervezetet adott elő, amely az emberek fantáziáját felgyújtva, egyben nagy jövedelmet hozna az államnak. XV. Lajos Franciaországa gazdasági nehézségekkel küzdött, így hát minden pénzszerzési lehetőség izgatta az illetékesek fantáziáját. Desforges azonnal megbízta a kalandort, hogy dolgozzon ki részletes szabályzatot.

„Amint a miniszter szobájából kijöttem, az előteremben egy dúlt arcú férfiú rohant felém. »Uram! Segítsem rajtam! Hallom, hogy ön valami szerencsejáték tervével foglalkozik. Nézze, itt van nálam egy teljesen kidolgozott ötlet, de még annyira se tudok menni, hogy illetékes helyen szóba álljanak velem. Hetek óta itt álldogálok a miniszter előszobájában, és senki sem akar meghallgatni! Legyen könyörületes, és szövetkezzék velem! Önnek, amint látom, szabad bejárása van Desforges báróhoz… Hátha egyesítené a tervét az enyémmel?«

Megszántam a szegény embert, meg aztán nekem voltaképpen egyelőre csak az volt a pozitív tervem, hogy valami pénzt tudjak kapni a minisztertől, előlegképp az ötletre. Óvatosnak kell azonban lenni, mert néha a leggyámoltalanabbnak látszó emberek a legravaszabbak. Azért hát így feleltem a kérő, könyörgő embernek:

– Hajlandó vagyok esetleg önnel dolgozni, de előbb meg kell látnom, komoly és jól megalapozott-e az ön tervének kidolgozása…

A szerencsétlen flótás, aki már esztendők óta hiába kilincselt jobbra-balra, boldogan cipelt a lakására, s ott bátyjával, egy kiváló matematikussal együtt, egy teljesen kidolgozott lottótervezetet mutatott be nekem, részletesen megmagyarázva a terno, quinterno és kisebb nyeremények rendszerét. Számadatokkal bizonyította, hogy az államnak micsoda óriási haszna lehet, ha a lutrijátékot monopolizálva behozza. Másfél órai magyarázat után teljesen tisztában voltam a meglehetősen bonyolult dologgal, s pár nap múlva levélben tudattam a pénzügyminiszterrel, hogy kész vagyok a tervezettel, hívja össze szakembereit javaslatom meghallgatására. Tíz pénzügyi szakértő hallgatta meg előadásomat és vizsgálta felül lottótervezetemet. Volt egypár ellenvetés, amelyet én gyorsan legyőztem, illetőleg letorkoltam, a végén el voltak ragadtatva, és én gazdag emberré lettem. A nekem kiutalt jutalomból természetesen adtam a két szegény embernek is, akik egész életükben hálásak voltak nagylelkűségemért.” (Forrás: Kíváncsiak Klubja)