Megjelent a Carissimi idei negyedik száma

A tartalomból: Az én történetem című rovat vendége Csótó László Királyhelmecen élő grafikus. Bemutatjuk Gál Vera pszichológust és Elek Ilona nyugalmazott pedagógust, akik rászorulóknak segítenek. Dr. Kiss László írásában a száz éve született nagy magyar utazónak, Vámbéry Árminnak állít emléket, aki súlyos mozgássérültként tette meg emlékezetes belső-ázsiai útját. Beszámolunk arról, hogy a szenci Nefelejcs Ház kommunikációs zavarral küszködő klienseinek felkínálták segítségüket a budapesti Bliss Alapítvány szakemberei. Milyen beszédhibák esetén ajánlatos már hároméves kor körül felkeresni a logopédust? Erről kérdezzük Cséfalvay Zsolt professzort. Közzétesszük az integrált bölcsődei nevelésben alkalmazható Montessori-eszközöket összefoglaló táblázatot. Otthoni vagy intézeti nevelés? – teszi fel a kérdést a lapban Strédl Terézia pszichológus. Fehér Anna gyógypedagógus a specifikus tanulási nehézség feltételezett okairól ír. A Paragrafus c. rovatban folytatjuk a foglalkoztatási törvényben történt változások ismertetését. Élménybeszámoló olvasható a Carissimi Nonprofit Alap két rendezvényéről: az értelmi sérült fiataloknak és szüleiknek szervezett közép- és kelet-szlovákiai körútról, az áji szakmai napról és a nagytárkányi családi napról. Utazás a koponyámon belül címmel tartották a IV. Arányi-napokat. Erről is szó esik. Elolvashatják Haris Szilárd Macska a kútban című jegyzetét, Sztakó Zsolt pedig a Fogyatékosságtudományi fogalomtár című e-könyvet ismerteti. Ezúttal sem hiányzik a magyar–szlovák, szlovák–magyar szójegyzék. A kiadvány ingyenes, elektronikus változata letölthető a www.carissimi.sk honlapról.