Forgass a Földért! – videoverseny

Forgass a Földért! – Shoot4Earth 24 Hour FilmMarathon 24 órás videó készítő világverseny a környezettudatos gondolkodásért.
www.forgassafoldert.hu 
Küldetés

Forgass a Földért! Shoot4Earth 24 Hour FilmMarathon
2013. április 20-21.
Készíts filmet 24 óra alatt, mobiltelefonnal, 
digitális fényképezőgéppel, 
tablet PC-vel vagy digitális video kamerával! 
24 órás film maraton a környezettudatos gondolkodásért

A NEMZETKÖZI ZSŰRI ELNÖKE: 
Jiří Menzel Oscar-díjas filmrendezőMŰVÉSZETI IGAZGATÓ
Professor Karl Bardosh New York University Film School

A filmmaraton – egyfajta futás, versenyfutás az idővel, hiszen a résztvevőknek mindössze 24 óra, azaz egy nap áll rendelkezésre a filmek elkészítésére.
A társadalmi célú reklámfilm játékot, a Föld minden pontján, egyszerre, azonos időben, az időzónákból adódó eltérések figyelembevételével valósítjuk meg. 
Az eseményt a kontinenseken, illetve egyes országokban REGIONÁLIS PRODUCEREK segítik.

A VIDEOVERSENY CÉLJA
A film tudatformáló eszközeivel hívjuk fel a figyelmet a fogyasztói szokások megváltoztatásának szükségességére, a mindennapi életvitel során. Elképzelésünk szerint, a verseny ösztönzi a környezettudatos gondolkodás és a felelős magatartás terjedését. Az így elkészülő rövidfilmek hagyományos, on air televíziós adásokban történő bemutatásával, és video-megosztó portálokon történő elhelyezésével több százezer ember számára válnak elérhetővé, tanulságossá, oktató és nevelő hatásúvá. 

Leírás
A VERSENY LEBONYOLÍTÁSA

FELADAT 
Forgass egy maximálisan 60 másodperces rövidfilmet! 
A filmedben hívd fel a figyelmet arra, hogy a jövőért felelősséget érző magánemberek, odafigyeléssel, tudatos energiafelhasználással, környezettudatossággal, mit tehetnek a Föld megóvásáért.
A filmekhez témák szabadon választhatók.

NEVEZÉS
Jelentkezni, a verseny megkezdése előtt, 2013. április 20. reggel 8 óráig, a info@shoot4earth.com címre, a Versenyző stáb vezetője által aláírt és bescannelt JELENTKEZÉSI LAP, és a stábot bemutató film (15-50 mp) megküldésével lehet.
Jelentkezés előtt tanulmányozd át a VERSENYSZABÁLYZAT pontjait!
A stábok, akár egyszemélyesek is lehetnek.
Nevezési díj és korosztályi megkötés nincs! 

FORGATÁS 
A forgatás időszaka: 2013.04.20.8 óra – 2013.04.21.8 óra között.
A kiírásban megadott időszakban, 24 óra alatt kell elkészíteni, egy maximum 60 másodperces, kreatív, szellemes, társadalmi célú reklámfilmet. 
A film forgatásánál digitális kamera, videokamerás mobiltelefon, tablet PC vagy kameraként működő fényképezőgép egyaránt használható. 
A versenyfilmekhez, a Szervezők időzónánként megadnak 3 elemet. Ezekből, a Versenyző stáboknak, a filmhez legjobban illeszthető (szabadon választott), 1 elemet kötelezően bele kell forgatni az alkotásba. A kötelező elem, április 20-án, helyi idő szerint, reggel 8 órakor, a rajt pillanatában, időzónánként jelenik meg.

FILM FELTÖLTÉSE
Az elkészült filmet, a verseny megkezdése után, legkésőbb 24 órával el kell küldeni a Szervezőknek a verseny szabályzatában leírtak betartásával. A film beküldését kísérő adatlapon kérjük megjelölni a kötelező elem megjelenítésének helyét a versenyfilmben.
HATÁRIDŐ
2013. április 21. 08 óra (Helyi idő szerint)

FONTOS TUDNIVALÓK! 
Felvételek kizárólag a játék ideje alatt készülhetnek, az előforgatást a versenyszabályzat tiltja. 
A beküldött kisfilmben csak jogtiszta zenék és helyi idő szerint 2013. április 20-án, reggel 8 óra után felvett, a stáb által készített jogtiszta, eredeti, videó felvételek szerepelhetnek.
A kötelező elem kihagyása, automatikus kizárást jelent a versenyből!
Amennyiben, nem csupán zenét és hang effekteket, de dialógust is tartalmaz a versenyfilm, akkor azt angol nyelvű felirattal kell ellátni. 

ZSŰRIZÉS
Az interneten beérkező filmekre a felkért zsűritagok külön – külön adják le szavazataikat és azt a szervezőbizottság összesíti. A nemzetközi zsűri tagjai személyesen Budapesten, illetve az interneten keresztül élő online kapcsolatban vesznek részt a munkában. 
Az értékelési szempontok között fontos az ötlet eredetisége, és a társadalmi célú reklámfilmes elemek hatásos, meggyőző használata.

A ZSŰRI
Jiří Menzel Oscar-díjas filmrendező
Professor Karl Bardosh New York University Film School
Sandeep Marwah director of Asian Academy of Film and TV (India)
Hódi Jenő, filmrendező, Budapest Film Akademy
Balázs Bianca, tartalomfejlesztési igazgató, MTVA
Vadócz Péter, alkotóműhely vezető, rövidfilmes
Teszler Tamás, forgatókönyvíró
Békési Eszter, mozgóképkultúra tanár 

EREDMÉNYHIRDETÉS
Élő online televíziós adásban.
2013. április 21. 21 óra (GMT. idő szerint)

ÖSSZDÍJAZÁS (Nemzetközi)
5.000 USD értékben (tárgyjutalom és pénzdíjazás)

KAPCSOLAT
Kérdéseitekkel keressetek bennünket Facebook oldalunkonhttp://www.facebook.com/forgassafoldert illetve 
info@shoot4earth.com e-mail címen.
Zenei kérdésekben segítségedre van Hatvani Szabolcs, mobiltelefonon: 20/998-11-11 Részletesebb kérdéssel/kéréssel érdemes e-mailt írni! info@hatvaniszabolcs.hu 

A FILMEKHEZ A TÉMÁK SZABADON VÁLASZTHATÓK.
Néhány témaajánlás:

Gyűjtsd szelektíven a hulladékot!
Használjuk ki a napenergiát!
Jön a passzívházak korszaka (minden ízében takarékos ház).
Kapcsold le a villanyt magad után!
Mutasd be miért érdemes takarékos izzót használni!
Fürdés helyett zuhanyozzunk!
Zárd el a csapot fogmosás, szappanozás, samponozás közben!
Használj takarékos zuhanyrózsát!
Alaposan zárd el a csapot (néhány nap alatt egy kádnyi víz is elfolyhat)! 
Gyűjtsünk esővizet locsoláshoz, autómosáshoz!
Vezessen takarékosan!

A játék szabályzata és a nevezési lap megtalálható a világverseny hivatalos weboldalán! www.shoot4earth.comwww.forgassafoldert.hu