Kelet vonzásában – Losoncon

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

„Vej nagyúr egy réges-régi , csodálatosan szép teáscsészét őrzött a házában. Büszke is volt rá nagyon. „Reggelenete óvatosan szedte elő, s abból teázott egész álló nap. De még a legritkább és legfinomabb teafajták ízét is alig érezte, minduntalan csak a csészét bámulta elagadtatva. Úgy vette elő, majd úgy tette a helyére, mintha az élete múlna a mozdulatain. Mindig mindkét kezében tartotta, s halála izgulta magát, nehogy rosszul lépjen és elejtse. De nem ejtette el soha. Egyetlen repedés, egyetlen csorba nem csúfította a csészét, makulátlan volt, akárha ha ebben a pillanatban került volna ki az isteni fazekas műhelyéből.

Nahát pont ebből lett a baj. Vej nagyúr egy idő után úgy belefáradt a nagy vigyázásba, hogy teljesen kimerült tőle. Mire a teát kiöntötte, folyt róla a veríték. A csodás italt már nem is kívánta. Rossz kedvűen és gyorsan megitta, alig várta, hogy túllegyen rajta, és a csészéjét biztonságba helyezze. És ez így ismétlődött naponta ötször, minden egyes teaidőben …
Vej nagyúrnak kezdett az idegeire menni a csésze. Egyre jobban utálta a teát, a sok vesződséget, végül a csészét is. Úgy nézett rá, mint ádáz ellenségére. azzá is vált hamarosan. Ennek pedig az lett a vége, hogy miután egyzser hosszan farkaszszemet nézett vele, haragjában felkapta az asztalról , és falhoz vágta. A csésze apró szilánkokra tört.
Ám Vej nagyúr attól fogja a teázás művészetének a legmagasabb fokára jutott. A legkülönbözőbb teafajtáknak is képes volt élvezni az ízét, akármilyen csészéből itta. Híres ínyenccé lett, máig mennyei gyönyörökben van része …“

Szeretettel várjuk!

Szerző: Haraszti Mária

Az ANIMA Társaság alapítója és elnöke