IX. Zenésztalálkozó a füleki várban

A kilencedik Zenésztalálkozónak idén a füleki várudvar ad otthont. A 2012. szeptember 22-én, 13:00 órai kezdettel megvalósuló koncert szervezője Kalcso Gyula füleki zenész, a Füleki Vármúzeum együttműködésével. A koncerten legfőképpen a 70-es és 80-as évek közismert slágerei hangzanak el helyi és környékbeli zenekarok és zenészek előadásában, a kulturális forradalmat indító rock zenei műfaj valamennyi irányvonalát érintve. A program a The Funk Rock Band fiatal füleki rock-együttes mellett, a Confusion jazz-rock, és a Beer Luck együttes tehetséges fiatal előadói fellépésével veszi kezdetét. A dixieland és a country zene dallamait a Traditional Dixie Stompers és az LCB Lučenec country band losonci zenekarok elevenítik fel. Az elektromos gitár temperamentumos hangját a Kaktus Blues Rock Band garamszentkereszti blues-rock együttes szólaltatja meg. A műsort az egyre inkább előretörő Musí byť helyi együttes, valamint a füleki Poker csoportosulás közös rockzenei előadása zárja, Laco Černák és Bodor Feri zenei kíséretével. A Poker zenekar az egykori, Márkus Géza által vezetett Kaktus együttes tagjaiból jött létre. Eredeti felállásában öt éven keresztül működött Kalcso Gyula vezetése alatt, aki a zenekar megszűnését követően a losonci Erb együttes tagjaihoz társult Agócs Laci frontember vezetésével. A megmaradó tagokból létesült a közkedvelt Kox zenekar. 
A háttérzenét az este folyamán a losonci ESO zenekar biztosítja. 
A középkori erőd udvarán megvalósuló műsor a késő esti órákban ér véget. A szervezők szeretettel várnak minden zenerajongó és szórakozni vágyó érdeklődőt.