Diákolimpia 2012

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Dunaszerdahelyi Sportgimnázium a szlovákiai magyar alapiskolák felső tagozatos, valamint a nyolcosztályos gimnáziumok megfelelő korosztályú diákjai számára az ókori görög olimpiák mintájára 2012-ben Diákolimpiát hirdetnek meg a sport és a művészetek terén. A verseny társszervezői a Dunaszerdahelyi Magán Szabadidőközpont és a Dunaszerdahelyi Kodály Zoltán Alapiskola Akkreditált Tehetségpontja.

A verseny célja, hogy odairányítsuk a figyelmet a szlovákiai magyar alapiskolákra, mozgásba hozzuk mindazokat az egyéni ambíciókra és a közösségi cselekvésre épülő erőforrásokat, melyek a diákság eredményes fejlődését és sikeres jövőjét szolgálják. A művészeti alkotómunka és a nemes sportvetélkedések öröméből származó egészséges életszemlélet, a tehetségek teljesítményeinek bemutatása önbizalmat ad, s egyben megerősítheti a számbelileg csökkenő felvidéki magyar közösségünk hitét a megmaradásban és a boldogulásban.

A Diákolimpia művészeti részébe benevezett diákok évente más-más művészeti ágban, ebben az évben képzőművészeti alkotásaikkal vehetnek részt a versenyben. A művészeti versenybe bekapcsolódó tanulóknak az alábbi három megadott téma közül legalább két témában kell elküldeniük 1-1 alkotásukat. Készíts képet a következő címmel:

„A sport, a mozgás öröme“,

„A körülöttünk levő csodák és értékek diákszemmel“,

Tervezd meg a Diákolimpia logóját!

A diákok két korcsoportban versenyeznek, az 5-6. és a 7-8. évfolyam tanulóiként. Az alkotásokat A/3 vagy A/2 formátumú rajzlapon a következő címre várjuk: Kodály Zoltán Alapiskola, Komenský u. 1, 929 01 Dunaszerdahely.

A technikát mindenki egyénileg választhatja meg. Az alkotásokat szakmai zsűri értékeli. A legjobb pályamunkák kiállítás formájában kerülnek bemutatásra Dunaszerdahelyen, a Diákolimpián, majd vándorkiállítás formájában további helyszíneken is megtekinthetők lesznek.

A munkák hátlapján kérjük feltüntetni a diák nevét, az évfolyamot, iskolája nevét, a telefonszámot, illetve az e-mail címét.

A borítékra írják rá: „Diákolimpia“. A szervezők a beküldött munkákat nem küldik vissza.

A pályamunkák beküldési határideje: 2012. szeptember 10.

A művészeti kategória szervezője: Fodor Mária tanárnő, elérhetősége: fmarika@szm.sk.

A Diákolimpia sportversenyei a regionális fordulókkal kezdődnek az ország tíz pontján. A regionális versenyek megvalósításának határideje 2012. június 15.

Az országos döntőre Dunaszerdahelyen kerül sor, előreláthatólag 2012. október 5-6-án.

A Diákolimpia programján a következő sportágak szerepelnek:

Labdajátékok: fiúk – kispályás labdarúgás, lányok – kézilabda. Az országos döntő küzdelmeiben a regionális versenyen első helyezett iskolacsapat, vagy rendkívüli esetben a régió válogatottja vesz részt korosztályi megkülönböztetés nélkül. A kispályás labdarúgócsapat nevezési létszáma 10, közülük 4 játékos és a kapus tartózkodik a pályán. A lányok kézilabdacsapata 12 főből áll, a pályán 6 játékos és a kapus tartózkodhat.

Az atlétikai verseny a fiúk és a lányok esetében is négytusa formájában valósul meg az 5-6.évfolyamos és a 7-8. évfolyamos diákok korosztályában egyaránt. A négytusát a következő versenyszámok alkotják: 60 m-es és a 300 m-es síkfutás, a távolugrás és a krikettlabda-dobás.

Atlétikában a döntőn a régiókat, a fiúk és lányok esetében korosztályonként 1-1 diák képviseli (régiónként 4 diák).

Asztaliteniszben a fiúk és a lányok korosztályi megkülönböztetés nélkül versenyeznek (régiónként 1 fiú és 1 leány kerül be az országos döntőbe).

A Diákolimpián a jelzett versenyeken kívül az iskolák ajánlásai alapján további sportágak (pl. küzdősportok, íjászat, baranta stb.) bemutatójára is sor kerül. Az ezirányú javaslatokat kérjük 2012. május végéig eljuttatni a szervezőkhöz.

Korosztályok:

Labdarúgás, kézilabda, asztalitenisz – az 1997. 9. 1-je után születettek.

Atlétikában a két korosztály versenyzői külön csoportban versenyeznek:

a/ az 1997. 9. 1-je után születettek,

b/ az 1999. 9. 1-je után születettek.                                          

A versenyeken mindenki saját felelősségére vesz részt. A mérkőzéseken esetlegesen elszenvedett bárminemű sérülés következtében senki semmilyen felelősségre vonási, illetve kártérítési igénnyel nem élhet a rendező szervezettel szemben. A rendezők a versenyek idején a résztvevők személyes értéktárgyaiért felelősséget nem vállalnak. A Diákolimpián résztvevő diákok részére az orvosi ellenőrzés (sportorvos) ajánlott, de nem kötelező. A verseny szervezői a versenyzők egészségi állapotáért nem vállalnak felelősséget.

A Diákolimpia sportversenyeinek rendezője a Dunaszerdahelyi  Sportgimnázium és a Dunaszardahelyi Magán Szabadidőközpont, illetve a regionális versenyek általuk megbízott szervezői. Főszervező: Lépes György, 0905270171, e-mail: lepescvc@gmail.com.    

A versenyen nevezési díj nincs. Az iskolák diákjai és csapatai tanári kísérettel vesznek részt a versenyen. A regionális fordulókon az utazási és az étkezési költségeket az iskolák, a szülők, a szülői szövetségek, a helyi támogatók, illetve az iskolákat fenntartó önkormányzatok vállalják fel. Üdítőt a szervezők biztosítják a résztvevők számára.

A regionális fordulók győztesei a Diákolimpia országos döntőjén vesznek részt. A dunaszerdahelyi döntőt a verseny meghirdetői pályázati és támogatói forrásokból biztosítják.

A nevezéseket a regionális versenyekre a központi szervezőnek és a regionális verseny szervezőjének az e-mail elérhetőségére is kérjük elküldeni.

A sportversenyekre a nevezési határidő: 2012. május 18.

A nevezési lapon kérjük feltüntetni az iskola pontos címét, a csapatvezető nevét és elérhetőségeit (telefonszám, e-mail-cím, lakcím), illetve a diákok nevsorát a születési időpontokkal együtt.

A regionális versenyek körzetei és szervezői:

 1. Galánta, Vágsellye: Fördős Gyula, Negyed, 0915722045, gyula@inmail.sk.

 2. Komárom és környéke: Boros László, Csallóközaranyos, 0903964645, koczanmor@gmail.com.   

 3. Érsekújvár, Párkány, Nyitra körzete: Novák Ferenc, Bátorkeszi, 035 7797289, kjai1bk@gmail.com; Bukovszky János, Szentpéter, 091581984, zs.vjm@zssvpeter.edu.sk, (asztalitenisz).

 4. Léva, Nagykürtös: Révész Ferenc, Ipolyság, 0905176990, reveszf@centrum.sk.

 5. Losonc, Fülek: Dalko Róbert, Fülek, 0905397423, dalko@post.sk.

 6. Rimaszombat: Majoros László, Almágy, 0907830155,  zsgemjablonec@post.sk.

 7. Rozsnyó, Kassa, Szepsi: Nagy István, Szepsi, 0915900132, npityi@gmail.com.

 8. Királyhelmec, Nagykapos: Főző Péter, Bodrogszerdahely, 0905411018, fozopeter@centrum.sk; Nagy Gusztáv, Nagytárkány, 0918518714.

 9. Dunaszerdahely, Pozsony, Szenc: Dávid László, Nagymagyar, 0911569236, zsvjm.zklasy@atlas.sk.

10. Dunaszerdahely, Nagymegyer: Dórák Zsolt, Nyárasd, 0905897124, factory@freemail.hu

A körzetek kialakítása az iskolai diáklétszámok alapján arányosan történt. A regionális versenyek szervezését a verseny szervezői által felkért pedagógusok vállalták fel.