Kelemen Erzsébet alapos, többdimenziós, egyszerre komplex és részletekbe menő vizsgálódása kimutatja az életmű heterogenitásának és egységének minőségazonosságát, s briliáns komplex elemzésekkel és a gazdag összefüggésrendszerben való biztos tájékozódással tárja fel a Papp Tibor-i költészet korszakos nyelvi, formai és történeti jelentőségét.
Kiemelkedően figyelemreméltó az a rendkívüli gondolati fegyelem és szinte tévedhetetlen szerkezeti építkezés is, amely a vizsgált tárgyhoz, vagyis Papp Tibor in utero sokoldalú és sokrétű költészetének komplex elemzéséhez, illetve az e művelet elvégzéséhez szükséges műveltségnek, tájékozottságnak és elmélyedésnek az elemzői horizontra való bekapcsolásához nélkülözhetetlen. Az életmű minden egyes fázisa, fejezete, lényegi összetevője, vetülete alapos szakmai elemzés tárgya, az elemzésekből kirajzolódó tárgykörök és minőségmozzanatok összefüggő rendszerbe épülnek, és feltárják annak gazdag és kreatív hatásmechanizmusait.
Ez a monográfia kiemelkedő szakmai teljesítmény, témáját és szemléletét tekintve is hiánypótló erejű munka.
Szkárosi Endre
Kelemen Erzsébet értekezése a számítógépes művészetben járatlan befogadói réteghez is közel hozza azokat az alkotói eljárásokat, amelyek az új technikai eszközök felhasználásával új távlatokat nyitottak a poézis előtt. Szövegelemzései révén érthetővé válnak azok a komplex metanyelvi struktúrák és poétikai fogalmak, amelyeknek ismerete (és megértése) híján a konzervatív ízlésű olvasók elutasítják az avantgárd műveket. A hagyományos és a modern költészetben egyaránt jártas lévén, nem vesz tudomást jelenkori irodalmi életünk (és az irodalomtudomány) „kettéhasadtságáról”, a tradicionális és az experimentális művészek képviselői között folyó ádáz belháborúkról, hanem egységben szemléli az irodalom belső életét, kontinuitását. Ismeri, felhasználja, de nem játssza ki egymás ellen a különböző irodalomtudományi iskolák egymásnak gyakran ellentmondó elméleteit, hanem a művek eleven valóságából kiindulva értelmezi Papp Tibor vizuális költészetét, s szól az új művészethordozó eszközök (médiumok) szerepéről az alkotás folyamatában. Megkönnyíti a tájékozódást az intermediális műfajok körében, s bemutatja, hogy az adott költői életművön belül milyen szerves kapcsolat van a „hagyomány és újítás” között.
G. Komoróczy Emőke
(Magyar Műhely Kiadó, 2012, 328 oldal)