Elhunyt Kvočák József táncos, koreográfus

December 11-én, hetvenhét éves korában elhunyt Kvočák József táncos, koreográfus. 1934. január 23-án született Kassán.
Kvočák Józseftől szerdán 14 órakor vesznek végső búcsút a pozsonyi krematóriumban.1950-től 1954-ig a Szlovák Népművészeti Együttesben (SĽUK) táncolt, 1953-ban csatlakozott az első, de igen rövid életű magyar hivatásos népművészeti együtteshez, a Népeshez. 1954-től 1956-ig a Katonai Művészegyüttes (VUS) táncosa volt, 1956–1960-ban a Szlovák Nemzeti Színház balettkarának tagja volt. Egyik alapítója volt az Ifjú Sziveknek, ahol koreográfusként tevékenykedett. Több mint ötven koreográfiáját mutatta be az együttes 1960 és 1982 között, olyanokat, mint a Szalkai menyegző, a Hej, halászok, a Kelet-szlovákiai táncszvit, a Cigánytánc, a Feketekői kastély, a Hősök emlékműve.
(Forrás: Új Szó Online, Grendel Ágota)

Televíziós műsorok létrehozásában is közreműködött (Suchoň Krútňava c. operája, 1957, Tajovský Ženský zákon, 1967), valamint a Majster kat c. filmben (1961).