11. Füleki Történelmi Várjátékok

Június 26-án és 27-én rendezi meg a Koháry Polgári Társulás a 11. Füleki Történelmi Várjátékokat. Az idei évfolyam szombaton egy nemzetközi történelmi íjászversennyel kezdődik, melynek során a résztvevők a Nógrád Íjásza címért és a Füleki Vár Védője rangért versenyeznek majd.

A versenyzők regisztrációja reggel 7 órakor kezdődik a várudvarban. Az előzetes jelentkezések alapján mintegy száz íjász méri majd össze erejét egyenesen a vár romjai között négy kategóriában – magyar, klasszikus angol (longbow), vadászreflex és csigás íjakkal.
Másnap a Várfelső utcán kézművesek állítják fel sátraikat és 10 órakor kezdetét veszi a gyermekprogram, melynek keretén belül lesznek zsonglőrbemutatók, bohócok, zenés gyermekszínház, íjászat, lovaglás, kézzel hajtott körhinta és egyéb érdekességek.
Az ínyenceket a hal- és vadételek fesztiválja várja a kísérő programok keretén belül. A délutáni programban szlovákiai és magyarországi katonai hagyományőrző csoportok lépnek a közönség elé.
Megközelítőleg hatvan szereplő próbálja majd meg beavatni a nézőket a középkori harcművészet rejtelmeibe. A program leglátványosabb részének ígérkezik a hamisítatlan lovagi torna teljes vértezetű lovagokkal, és természetesen lóháton és gyalogosan is. A lovagok fegyverei mellett ágyúlövések és solymászbemutató színesíti majd a műsort. A hölgyeket bizonyára lenyűgözi majd a történelmi táncbemutató.