Ad Revidendum! IV. A

Molnár Kati. Nekünk, akiknek osztálytárunk, barátunk, derűnk és jókedvünk szítója volt, hihetetlen és döbbenetes érzés. Hiszen most beszéltünk vele, terveztük, hogy ezt meg amazt teszünk, szervezünk, adunk ki, készítünk közösen, együtt, egymásért, másokért… és most csak a hang, a kép, a befejezetlen film marad utána, és a rettentően sok feladat, amelyet kötelességünk végigvinni érte, helyette, a nevében.

 
Molnár Katalin (Fotó: Haraszti Mária)

Nekünk, akiknek osztálytársunk, barátunk, derűnk és jókedvünk szítója volt, hihetetlen és döbbenetes érzés. Hiszen most beszéltünk vele, terveztük, hogy ezt meg amazt teszünk, szervezünk, adunk ki, készítünk közösen, együtt, egymásért, másokért… és most csak a hang, a kép, a befejezetlen film marad utána, és a rettentően sok feladat, amelyet kötelességünk végigvinni érte, helyette, a nevében.

Hát jól kitoltál velünk, Kati, mondhatom! Amikor „a” István hangját meghallottam a mobilodról, azt hittem, valami szokásos jó kis móka… egy pillanatig. (Mint amikor osztályfőnökünk „aranyköpéseit” gyűjtöttük csokorba; vagy egymást váltva randiztunk P.-vel, aztán jókat kuncogtunk az egészen; amikor a fiú–lány focimeccsen rúgtuk le egymást az osztálykiránduláson; vagy az ábrázoló geometria óra alatt rendszeresen szervezett versíró versenyt értékeltük a pad alatt; mikor Cs. meg F. plafonraköpő versenyét kísértük feszült figyelemmel; vagy amikor L.-t szalasztottuk az Új Ifjúságért, és közben azon röhécseltünk, hogy mire észbe kap, hogy szét kéne osztania, mi már elolvastuk – hátulról visszafelé – az egész számot; vagy mikor az volt a nap vicce, hogyan landolt S. a sípálya alján a budiban…)
Gondoltam: ilyet Te nem tehetsz velünk, nem tolhatsz ki az osztállyal, adós vagy jó pár történettel, találkozóval, derűddel… Mint mikor az osztálytalálkozón, ahol mindenki siránkozott, azt mondtuk: mi elégedettek és sikeresek vagyunk! És így is éreztük.
Így van most is.
Nem búcsúztatunk, mert úgy gondolom: éppen csak megelőztél, annyira, hogy Odaát megszervezhesd az örök nagy találkozót, építhesd tovább a földiek helyett a szivárványszínű égi hidakat, amelyeken majd eltalálunk oda, ahol végül mind összegyűlünk, hogy elmeséljük egymásnak életünk nagy kalandját.
Addig itt mi elintézzük, amit ránk hagytál feladatul.
Elég sok munka, annyi szent. De Zs. megzenésíti a hídavató himnuszt, én meg írom már fejben a szöveget. És János bácsi könyvéről sem feledkezem el…
Szóval: Cső, Kati, Ad Revidendum!
Mari és a IV. A
Borbély Mihály
Bugár Arnold
Cseri – Rusznák Emília
Cséfalvay Zsolt
Eke Zoltán
Erdős Vince
Farkas Gyula
Farkas – Kvassay Zsuzsanna
Fábián Kornél
Földes András
Fülöp Péter
Fűry Ferenc
Habán Gábor
Hakl József
Haraszti Mária
Hushegyi Gábor
 
Koncsol László
Marsal Gábor
Márton Imre
Pásztor Tibor
Petrécs Nóra
Pulen Zoltán
Svec Ferenc
Szabó László
Száz – Tóth Mária
Tölgyesi János
Vajda Péter
Vajda Sándor
Vágó Zoltán

 …és osztályfőnökünk: Stifter Mária…

****************************************************************************
 
A sajtó többek között így emlékezik meg róla:
„Bussa. Az Ipoly-hidak újjáépítésének kezdeményezőjét gyászolja a középső Ipoly mente és a szlovákiai magyar közélet, Molnár Katalin életének ötvenegyedik esztendejében váratlanul hunyt el egy általa szervezett jótékonysági rendezvényen.
A bussai Molnár Katalint, mint a szlovákiai magyar civil élet egyik mozgatórugóját, számos kulturális és közéleti rendezvény támogatóját, jótékonysági gyűjtések kezdeményezőjét és lebonyolítóját ismerték itthon és a határokon túl is. Ő volt az, aki a régióban több mint nyolc évvel ezelőtt elindította az Ipoly-hidak újjáépítését, időt, pénzt és fáradtságot nem kímélve szervezte a hidak építését előkészítő konferenciákat, nemzetközi találkozókat, szakmai tárgyalásokat.
Legutóbb, alig két héttel ezelőtt Inám községben találkoztak az Ipoly hidak építésén dolgozó civil szerveződések és a szakma, ahol a Ráróš-Ráróspuszta és a Petőpuszta-Pösténypuszta közt épülő Ipoly hidak idén júniusra tervezett átadását készítették elő. Molnár Katalin emellett az Ipoly-völgyi vasúti közlekedés újraindításával is foglalkozott, egyik szlovákiai szervezője volt a tavaly május elsején Szécsényben megtartott nemzetközi vasutasnapnak is. A dévai Böjte Csaba által vezetett gyermekotthonok támogatásának szlovákiai szervezését is nagy szeretettel és áldozatosan végezte. Éppen a dévai gyermekotthonok támogatására, általa szervezett jótékonysági bálon lett rosszul március 5-én este, az orvosi beavatkozás sem tudta életét megmenteni.
Molnár Katalintól március 9-én, szerdán délután egy órakor vesznek búcsút családtagjai és tisztelői a bussai temetőben. A felvétel a tavalyi nemzetközi vasutasnapon örökítette meg, ahol nem csupán szervezőként, hanem szereplőként is közreműködött.” (Szászi Zoltán, Új Szó Online, 2011. március 7.)
Molnár Kati.

A halálra táncoltatott lány… Kőmíves Kelemenné… A hídépítők balladája… – jutnak sorba eszembe művek és sorsok.

Szerző: Haraszti Mária

Az ANIMA Társaság alapítója és elnöke