Grimaszok a tévében

Marek Vašut stvárňuje úlohu Messerschmidta v pripravovanom hranom dokumente Čas grimás.

Mokos Attila, Boráros Imre, Ropog József és Bandor Éva is szerepel a Torzképek ideje című filmben, amely ma este látható a Szlovák Televízióban.

Torzképek ideje: szerda, STV 2, 20.15. Ismétlés csütörtök, STV 2, 11.20

Franz Xaver Messerschmidt (1736–1783) az előkelő bécsi akadémián tanulta a formázás művészetét. Mária Terézia kedvenc udvari szobrásza volt, ólomban, életnagyságban örökítette meg a királynő alakját. Most őt örökíti meg egy egyórás filmes verzió, mely Torzképek ideje címmel Peter Dimitrov rendezői műhelyében készült, Dušan Mitanával írt közös forgatókönyv alapján. Nem a szobrász teljes életét végigkísérő mozgóképes biográfia ez a szlovák dokujátékfilm. Mégpedig azért nem, mivelhogy Messerschmidt életrajzi adatai nagyon foszlányos formában maradtak ránk, amit tudunk róla, az inkább művészettörténeti értékelés – mondták az alkotók a film sajtóvetítését követő tájékoztatón. Ez a film mégsem a művészettörténeti vonatkozásokra épít. Ahogy a rendező nyilatkozott, azt a keveset mutatták meg az életéről, amit fel tudtak kutatni róla, középpontba állítva a belső szabadságot.
Messerschmidt idővel olyannyira kiesett a gazdag művészetpártolók és megrendelők kegyeiből, hogy Pozsonyba költözött bátyjához, s ott szinte teljesen saját világába zárkózva élt. Ahogy 1993-ban Magda Keleti művészettörténész lapunknak nyilatkozta: „A művészek magatartásában a másságot, a bevett szokásokhoz nem igazodó viselkedést minden kor, minden társadalom tolerálja bizonyos mértékig. De mert Messerschmidt esetében kihívó viselkedése, nagyon sajátos életmódja valószínűleg kisebb fokú lelki sérülésből fakadt, fokozatosan elveszítette előnyös pozícióit, s mindinkább elszigetelődött.” Az elszigetelődés folyamatát, Messerschmidt pozsonyi fogadtatását, életének utolsó szakaszát eleveníti fel a maeste látható film.

Torzkepek_ideje
Az excentrikus szobrász fő műve, a Karakterfejek című portrésorozat születésének hátterére világít rá ez az új szlovák mozgóképes opus. Annak a hatvannégy fejnek a megértéséhez hoz közelebb, melyek zömét Messerschmidt már Pozsonyban formázta, s amelyek egyegy grimaszt, eltorzult arcot, lelkiállapotot őriznek. Messerschmidt grimaszait mesteri fokon jeleníti meg a kitűnő cseh színész, Marek Vašut. (Forrás: Új Szó, Tallósi Béla)