ELINDULT AZ ELSŐ SZLOVÁKIAI MAGYAR ONLINE TELEVÍZIÓ

November 15-én, 17 órakor indult az első szlovákiai magyar interaktív televízió élő adása az interneten, a www.televizio.sk címen, az AnimaPortál médiájaként. Az első élő közvetítésben a Pozsonypüspöki Városi Hivatal mellett működő Határokon Átnyúló Együttműködési Központban a fotóhónap alkalmából megrendezésre kerülő időszaki kiállításámegnyitóját láthatták a portál látogatói. Haraszti Mária, műsorigazgató és Haraszti Gyula műszaki igazgató közleményükben így mutatják be az új kezdeményezést:

Várjuk Önöket a számítógép-képernyők elé!

A televíziót a hiány hívta életre: kevés az olyan mértékadó fórumunk, ahonnan saját kultúránkról, eredményeinkről megfelelő minőségben, terjedelemben tájékozódhatnánk. Nincs olyan országos médiánk, ahol megmutathatnánk jelentős kulturális örökségünket, virágzó szellemi műhelyeinket és értékteremtő alkotóinkat, hogy utódaink elé erőteljes és felkészült egyéniségeket állíthassunk példaképül.

Szerencsére a technika fejlődése lehetővé teszi, hogy a szlovákiai korlátozó rendelkezések ellenére legalább az internet által megmutathassuk gazdagságunkat, véleményt mondhassunk, láttassunk és megláttassunk értéket, hibát, lehetőséget és jövőt.

A világháló elviszi hírünket, életünket a nagyvilágba, így remélhetőleg végre olyan képet festhetünk magunkról, amilyenek valójában vagyunk: sikereinket, gondjainkat egyaránt a világ elé tárhatjuk. Legyenek társaink ennek az új lehetőségnek a kiaknázásában!

Sok szerencsét, kitartást és jó munkát kívánunk az Anima Társaságnak, kívánjuk, hogy élőben tudják megmutatni az egész világnak a felvidéki magyarság sokszínű kultúráját.

Forrás: Felvidék.Ma 2010