A magyar dráma napja

Ma van a magyar dráma napja: több színházban különleges programmal várják a közönséget, de kiállítás, szoboravatás és díjkiosztó is szerepel az ünnepi kínálatban.A magyar dráma napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve 1984 óta rendezik meg, hogy ráirányítsák a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire, s új művek születését ösztönözzék. Az ünnep alkalmából Major Tamás arcai címmel nyílik kiállítás a Bajor Gizi Színészmúzeumban. Mint a tárlat egyik rendezője, Gajdó Tamás elmondta, Major Tamás születésének századik évfordulója alkalmából kívántak tisztelegni a művész emléke előtt. A mintegy 60 fotó mellett a kiállításon megtekinthetők jegyzetelt rendezői és szereppéldányok, Major Tamás igazolványa az illegalitás éveiből, és eddig sehol nem publikált levelek a művész hagyatékából, például egy névtelen levél 1956-ból.

A tárlat címe kettős értelmet kapott: a Majort más és más jellegű szerepeiben ábrázoló felvételek mellett a szervezők azt is dokumentálni szerették volna, hogy a művésznek milyen szerepe volt az ötvenes-hatvanas évek idején a színházi politika és az általa igazgatott Nemzeti Színház műsorának alakulásában. “Bemutatjuk a rendezőt, a színészt, a színészpedagógust, a politikust és a közéleti embert: a Ki mit tud zsűritagját, a rádiókabarék szereplőjét” – hangsúlyozta Gajdó Tamás. A kiállított fotók többsége színházi szerepeiben ábrázolja Major Tamást: többek között Tartuffe-ként, III. Richárdként, Hamletként vagy Luciferként. Számos filmfelvétel is felidézi a nagy színész emlékét, a látogatók belenézhetnek például Csurka Döglött aknák, valamint Brecht Puntilla úr és szolgája, Matti című darabjába, a Volpone televíziós változatába vagy A tizedes meg a többiek című legendás játékfilmbe is.

Az I. kerületi Horváth-kertben felavatják Ligeti Miklós 1945-ben elpusztult Déryné-szobrának rekonstruált másolatát. Több színház különleges programokkal várja a közönséget: az egri Gárdonyi Géza Színházat az igazgató vezetésével járhatják be az érdeklődők, a Miskolci Nemzeti Színházba ellátogatók két készülő produkció nyílt próbájába tekinthetnek be, a veszprémi Petőfi Színházban pedig operabarátok köre alakul.

A Színházi Dramaturgok Céhe és az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet díjátadójára este az Új Színház Bubik István Stúdiószínpadán kerül sor. Átadják a Szép Ernő-díjat, amelyet idén a Romlás című drámájáért Bartis Attila kap – a darabot Szikora János rendezte a Vígszínházban -, valamint eddigi drámaíró munkásságáért Garaczi László, életművéért pedig Tolnai Ottó is átvehet. A Színházi Dramaturgok Céhének éves díját Nádas Péter Szirének című drámája kapja, amelyből az átadót követően Takács Katalin, Huszár Zsolt és Radnai Annamária részleteket ad elő. (HVG)