Monodráma Szencen

Szeptember 19-én (vasárnap) 15.30-kor a szenci művelődési ház nagytermében tartják Tarics Péter Mindszenty József bíborosról szóló monodrámájának bemutatóját.

A néhai hercegprímás szerepét Boráros Imre, édesanyjáét Petrécs Anna színművészek, a bíró szerepét Tarics Péter alakítja. Az előadás előtt Mons. Szakál László János esperes nagymegyeri plébános mond beszédet. A belépődíj 3 euró.
A Mindszenty József bíboros halálának 35. évfordulója alkalmából bemutatott darab cselekménye 1948 és 1975 között játszódik Esztergomban, Budapesten (Andrássy út 60.), Püspökszentlászlón és Felsőpetényben, a magyar parlamentben és a budapesti utcán, a budapesti amerikai nagykövetségen, valamint Bécsben és Belgiumban. A hat képben összeállított színmű mondanivalója egyértelműen a történelmi hűséget képviseli, felidézve Mindszenty bíboros áldozatvállalását hívei, szeretett Istene és magyar hazája iránt.
Tarics Péter, a darab szerzője azt nyilatkozta, hogy ezzel is elő szeretné segíteni Mindszenty bíboros – már több mint 10 éve folyamatban lévő – boldoggá avatását. (Forrás: Felvidék Ma)