TOLERANCIAMENET

2010. június 8-án, kedden, 16.órától 18.30 óráig felvonulást szervezünk Pozsonyban TOLERANCIAMENET elnevezéssel. A menet a Medikus-kertből indul, Petőfi Sándor, a legnagyobb magyar költő szobrától, és a szlovák államiság egyik megteremtője, Milan Rastislav Štefánik tábornok szobránál ér véget az új Szlovák Nemzeti Színház előtti téren. A menet útvonala: Medikus-kert, Mező utca, Karadžić utca, Dosztojevszkij sor, Nemzeti Színház, Štefánik-szobor). A politikamentes rendezvény kezdetén és végén kultúrműsort tervezünk. Minden jóakaratú embert szeretettel várunk.

A választások közeledtével országunkban a feszültség egyre nő. Egyre gyakoriabbak az intoleráns, tiszteletlen, másokat gyalázó megnyilvánulások. Meggyőződésünk, hogy Szlovákia jóakaratú polgárainak – nemzetiségre, bőrszínre és egyéb megkülönböztető jegyre való tekintet nélkül – ki kell nyilvánítaniuk az együvé tartozás igényét és elszántságukat egy tisztességes társadalom építéséhez. Jóakaratú emberek részvétele mellett azt a közös vágyunkat szeretnénk kifejezni, hogy Szlovákiában normális, toleráns társadalomban élhessünk, ahol kölcsönös megértés és egymás iránti tisztelet uralkodik.
TOLERANCIAMENET
• A SZLOVÁK-MAGYAR EGYETÉRTÉSÉRT
• A MÁSSÁG IRÁNTI TISZTELETÉRT
• A TISZTESSÉGES TÁRSADALOMÉRT
• AZ ÉRDEMI PÁRBESZÉDÉRT
A kezdeményezők: Petőcz Kálmán, volt nagykövet, a Fórum Intézet programigazgatója; Tóth Tímea, a Diákhálózat elnöke; Peter Marianek, a Human emberi jogi szervezet elnöke; Andrej Findor, egyetemi oktató, Comenius Egyetem; Daniel Borský, polgár, Pozsony; Peter Kurhajec, elnök, Spoločnosť Ferdinanda Martinenga, Pozsony.