Tóth Krisztina és Kemény Lili díjai

Tóth Krisztina Bárka-díjas December 11-én a Békés Megyei Jókai Színházban adták át a 2010. évi Bárka-díjakat. Az idei év díjazottjai Becsy András költő és Tóth Krisztina költő, író. A Bárka…

Balázs F. Attila műfordítói díja

December 11-én, az aradi Nemzeti Színház kistermében került sor a Román Írószövetség aradi fiókjának ünnepélyes évzárójára és a 2009-es könyvtermés díjainak átadására 4 kategóriában: vers, próza, kritika és műfordítás. A műfordítói díjat Balázs F. Attila vehette át az Egy zacskó cseresznye című műfordításkötetéért, amely 40 élvonalbeli kortárs román költő verseit tartalmazza. A költő, műfordító munkásságát, teljesítményét Ioan Moldovan nagyváradi költő, a Familia irodalmi folyóirat főszerkesztője, a zsűri elnöke méltatta.

Új gyermeklap indult

Kabóca néven új gyermeklap indult Kocsis Aranka kiadásában. A lap elsősorban a gyermekirodalmat kívánja közelebb hozni a kicsikhez. A nulladik, bemutattkozó számot követően elindul majd honlapja is.

A Jókai Színház új szolgáltatása

A Jókai Színház új szolgáltatása: Vásároljon színházjegyet interneten keresztül!

ELINDULT AZ ELSŐ SZLOVÁKIAI MAGYAR ONLINE TELEVÍZIÓ

November 15-én, 17 órakor indult az első szlovákiai magyar interaktív televízió élő adása az interneten, a www.televizio.sk címen, az AnimaPortál médiájaként. Az első élő közvetítésben a Pozsonypüspöki Városi Hivatal mellett…

Indul a TELEVÍZIÓ!

szlovákiai magyar interaktív TELEVÍZIÓ

Pogány Erzsébet Teleki Pál Érdemérmes

Pogány Erzsébet Teleki Pál Érdemérmes

Koncert az óvodáért – képekben

2010. október 17-én 16.30-tól JÓTÉKONYSÁGI RENDEZVÉNYT szerveztünk, amelynek bevétele az augusztusban kirabolt alsószeli óvoda magyar és szlovák nevelési nyelvű osztályaiból eltulajdonított,  modern oktatásban nélkülözhetetlen oktatócsomagjainak pótlására szolgál majd. A rendezvény…