Elhunyt Bogár Edit

Elhunyt Dr. Bogár Edit (G. Bogár Edit) nyelvész, anyanyelvi lektor, egyetemi adjunktus, az MTA köztestületi tagja, a Nyelvtudományi Bizottság tagja. Korábban egyetemi adjunktus Veszprémben, tudományos munkatárs az MTA Nyelvtudományi Intézetében és a SZTE egyik OTKA-projektjében. Vendégoktatóként anyanyelvi lektor a Belgrádi Egyetem Hungarológiai Tanszékén és a pozsonyi Comenius Egyetem Magyar Tanszékén.

1963-ban született Budapesten. A nyelvtudomány volt a szakterülete. Műfordítóként is fontos műveket ültetett át magyarra.

Abnormálisan korán kezdtem beszélni, 11 hónaposan már mondatokat raktam össze. Így aztán semmi meglepő nem volt benne, hogy később az idegen nyelveket is könnyen tanultam. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy igazán folyékonyan csak három nyelvet beszélek (finn, orosz, angol), a többi nyelven (német, svéd, észt, számi, szlovák) inkább csak passzív a tudásom, a szerbet – mivel jelenleg Belgrádban vagyok vendégtanár – igyekszem aktívvá fejleszteni.

Bár már tíz könyvet fordítottam, nem tartom magam műfordítónak. Nyelvtudományból doktoráltam, ezt tanítottam, tanítom egyetemen, a fordítás csak amolyan melléküzemág számomra. Még a 90-es években kezdtem szakfordítással foglalkozni, a műfordítás egy szinte véletlen találkozással kezdődött, egy finn krimi volt az első irodalmi mű, amit fordítottam 2010-ben. Töredelmesen be kell vallanom, hogy az első tíz oldalt ki kellett dobni, olyan pocsék lett. A saját káromon kellett megtanulnom, mekkora különbség van szakfordítás és műfordítás között. Ma is úgy dolgozom, hogy legalább néhány óra szünetet tartok a kétféle munka között, mert teljesen más készségeket igényel a kettő. A műfordításhoz nemcsak nyelvtudásra van szükség, hanem széles körű ismeretekre a forrás- és célnyelvi kultúráról, tudni kell, mi az, ami a célközönségnek megértési gondot okozhat, és hogy ezeket az információkat hogyan lehet becsempészni a fordításba, esetleg ki lehet-e hagyni őket. Nagy kihívás két kultúra között közvetíteni, egy rossz fordítás az adott mű, de akár a szerző örök népszerűtlenségét okozhatja egy másik nyelvterületen. Nagyon remélem, hogy az általam fordított könyvekkel ez nem fordul elő egyetlen olvasónál sem.”

Mund Katalin interjújából ( · 

 

KUTATÁSI TÉMA
Finn nyelv
Finnugrisztika
Kontrasztív nyelvészet
Lapp nyelv
Magyar nyelvtörténet

 

Kapcsolódó:

G. Bogár Edit nyerte 2020-ban a Zsoldos-díj műfordítás kategóriáját

Interjú A Nap Magja fordítójával, Bogár Edittel

A szemeszterkezdet folytatása

Bogár Edit: Egy, kettő, sok – vajdasági nyelvi tájképek. Az egy-, két- és többnyelvűség látható jeleinek nyomában

Bogár Edit: Kozmács István: Munkácsi Bernát élete. „aki adott szavától elválik, saját lelkétől válik el”

Északi irodalmak fordítói

Lappföld különös lényei ma embereket bosszantanak

Bogár Edit: A KURVANYJOKTÓL A ROZMÁRTORMÁIG – Mi nem tűri a nyomdafestéket?