Potháczky Angéla: Angieworld

AngieworldPotháczky Angélának nyílik kiállítása Angieworld címen a komáromi Selye János Gimnázium Feszty Árpád termében (aula), melynek megnyitója 2014. március 4-én (kedden) 17:00 órakor lesz. A kiállítás kurátora: Szabó Gábor, a Selye János Gimnázium tanára. Közreműködnek a Selye János Gimnázium diákjai. A kiállítás házigazdája: Andruskó Imre, a Selye János Gimnázium igazgatója. A kiállítás látogatható munkanapokon 9 órától 17 óráig 2014. március 31-ig.

Nyílt nap a komáromi Selye János Gimnáziumban

Gidró Bonifác Nap Tisztelt Szülők, Érdeklődők!
A komáromi Selye János Gimnáziumban 2014. szeptember 1-jétől nyolcéves gimnáziumi oktatás indul az alapiskolák 5. osztályát befejezett tanulók részére. Mivel ez a középiskolai oktatási forma az új iskolatörvény alapján számos újdonságot tartalmaz az érintett szülők és gyermekeik számára, a gimnázium igazgatósága
2014. február 18-án (kedden) nyílt napot rendez az érdeklődők, az ide jelentkezni szándékozó ötödikes diákok számára a gimnázium épületében. A délelőtt 800–1000, illetve délután 1600–1730 közötti program Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A komáromi magyar gimnázium százéves kulturális múltja

A komáromi magyar gimnázium százéves kulturális múltja címmel kiadvány jelent meg, amelynek bemutatójára és a Gimisz 20 c. kiállítás megnyitójára invitálják a tisztelt érdeklődőket a Selye János Gimnázium Feszty Árpád termébe (aulájába) 2014. január 14-én (kedden) 17:00 órára.
A kiállítás kurátora: Ölvecky András, a Selye János Gimnázium egykori diákja
Közreműködnek a Selye János Gimnázium diákjai és a kiadványban megjelent visszaemlékezések szerzői.
A rendezvény házigazdái: Andruskó Imre, a gimnázium igazgatója és Spátay Adriana, a kötet szerkesztője.
A kiállítás látogatható munkanapokon 9 órától 17 óráig 2014. február 7-ig.

Művészetek Napja a Selye János Gimnáziumban

2013. június 26., 8:30 Ünnepélyes megnyitó (Helyszín: AULA) Stirber Lajos bá vezényletével, iskolánk énekkara hangot ad a napnak – kiöltözni nem szükséges!

8:30 – 11:30 Kiállítás(ok) (Helyszín: VIII, 4.C )
A programok mellett e kiállítások egész nap megtekinthetőek, azokból az alkotásokból, melyeket a diákok készítettek.

8:50 Ahogy esik, úgy puffan (Helyszín: AULA) Egy kattintás ide a folytatáshoz….

„Szóljon a vértanúk harangja!”

„Szóljon a vértanúk harangja!” –  ünnepi előadóestet tartanak az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 55. évfordulója tiszteletére 2011. október 21-én, pénteken 19.00 órától a komáromi Selye János Gimnázium dísztermében. Ünnepi beszédet mond Dr. Callmeyer Ferenc címzetes egyetemi tanár, az 1956. október 25-ei Kossuth téri sortűz túlélője.  Egy kattintás ide a folytatáshoz….