ANIMA Társaság

Nem csoport – lehetőség.

A 2002-ben alapított társaság nyitott minden hasznos kezdeményezés előtt.

A Társaság célja: a szlovákiai magyar társadalmi és művészeti életben tevékenyen részt vállaló nők esélyegyenlőségét, bemutatkozási lehetőségeit, szakképzését és méltó megbecsülését elősegíteni. Ezért indult a portál, ahol főleg a nő alkotók kaptak bemutatkozási lehetőséget a Művésztelep oldalain. Ezért hoztuk létre 2006-ban a Mikola Anikó-díjat, ezért szerveztünk szemináriumokat műfordítóknak, valamint vers- és prózamondóknak; rendeztünk szakmai napokat, kiállításokat, hirdettünk és közvetítettünk pályázatokat. Megpróbáltunk lendületet adni az egy éven át sikeresen szervezett HeArt színházi programunkkal (az Ifjú Szivek Táncszínházzal közösen).

2010-ben elindítottuk a Magyar Interaktív Televíziót.
2015-ben a Szlovákiai Magyar Audiovizuális Adattárat.

A pozsonyi központtal működő Spolok ANIMA Társaság székhelye:
Komárnická 20, SK –  821 03 Bratislava 2
Elnök: Haraszti Mária
Titkár: H. Mészáros Erzsébet

A Magyar Interaktív Televízió (www.televizio.sk) igazgatója: Haraszti Gyula

A Mikola Anikó-díj Kuratóriumának elnöke: Csanaky Eleonóra

A polgári társulást a Szlovák Belügyminisztérium 2002. január 24-én jegyezte be a VV/1-900/90-19474 szám alatt.