Fonográf Fesztivál Komáromban

Fonográf Fesztivál, Komárom

November 23. és 25. között rendezik Komáromban a Fonográf (előzőleg Rév) Fesztivált. A Fonográf Fesztiválra Észak-Komáromban már nagyon sokan készülnek. A rendezvény elsősorban a népzenei kincsekre vágyó látogatókat várja, ám a fesztivál fellépői között üdvözölhetjük majd Malek Andreát és a Magna Cum Laude zenekart is. „Az volt az elhatározásunk, hogy igazi összművészeti kavalkádot hozzunk Komáromba, nagyon magas színvonalon” – nyilatkozta a fesztivál főszervezője, Lakatos Róbert. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Ünnepélyes színházi évadnyitó a Kassai Thália Színházban

Thália-MáraiKassa Megye Önkormányzata és a Kassai Thália Színház Igazgatósága, illetve „Európa legészakibb magyar színháza” tisztelettel meghívják Önt 2012. szeptember 6-án csütörtökön, 18.00 órától a Márai Stúdióba (Timonova 3, Kassa) a 2012/2013-as ünnepélyes színházi évadnyitóra, melyre ünnepélyes kiállításmegnyitót készítenek a szervezők Márai Sándor életéről, életművéről, műveinek színházi bemutatóiról.
Megnyitja: Czajlik József, a kassai Thália Színház igazgatója
Közreműködnek: Petrik Szilárd és Márkus Judit, a kassai Thálla Színház színművészei, valamint Lakatos Róbert, a kassai Thália Színház zenei vezetője
Szakmai tanácsadó: Mészáros Tibor, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa.
19.00 órától Jezzemice koncert kezdődik, melyre a belépés ingyenes.
A színházi kávézó újra nyitva lesz, s szeretettel várja és fogadja vendégeit.