FA – FÉM – ÜVEG kortárs szobrászkiállítás

A Magyar Művészetért Díjjal kitüntetett dunaszerdahelyi Kortárs Magyaar Galéria és a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége tisztelettel meghívja Önt a FA – FÉM – ÜVEG című kortárs szobrászkiállítás megnyitójára 2013. szeptember 6-án, pénteken, 18 órára a Vermes-villába. 
A kiállítást megnyitja: P. Szabó Ernő művészettörténész
A kiállítás kurátora: Velekei József Lajos szobrászművész
Megtekinthető: 2013. szeptember 27-ig.
A belépés ingyenes! “FA – FÉM – ÜVEG kortárs szobrászkiállítás” bővebben

Bohus Zoltán születésnapi koncertje

A koncert 2012. március 24 -én, 19.00 órakor kezdődik a somorjai Városi Művelődési Központban. Vendégek többek között: Écsi Gyöngyi, Béhr László, Buják Andor, Kovács Koppány, Pukkai Attila, a Csalló tánceggyüttes, a Régimese zenekar…

Örömmel meghívlak a hazai zenei közélet egyik jelentős személyiségének, Bohus Zoli alias ZUMI barátomnak jubileumi, azaz 50 éves születésnapi koncertjére!
Pályafutása során az egyik alapító tagja volt a ma már legendás Ghymes együttesnek, de az elmúlt évek folyamán is folyamatosan zenélt, zenét szerzett, s szórakoztatott mindannyiunkat a szó legnemesebb értelmében. “Bohus Zoltán születésnapi koncertje” bővebben

Fény a Kortárs Magyar Galériában

Hager Ritta textilművész és Bohus Zoltán szobrászművész alkotásaiból rendezett Fény című kiállítással a kortárs magyar képzőművészet két kiemelkedő művészét ünnepeljük egyszerre. Életművük egyedülálló a magyar és az egyetemes művészetben. Egymástól nagyon különböző anyagokkal dolgoznak, mégis alkotásaikat, művészetüket számos közös vonás jellemzi.

FenyHager Ritta textilművész és Bohus Zoltán szobrászművész alkotásaiból rendezett Fény című kiállítással a kortárs magyar képzőművészet két kiemelkedő művészét ünnepeljük egyszerre. Életművük egyedülálló a magyar és az egyetemes művészetben. Egymástól nagyon különböző anyagokkal dolgoznak, mégis alkotásaikat, művészetüket számos közös vonás jellemzi. Megnyitó: 2011. március 25., 17–20 óráig. “Fény a Kortárs Magyar Galériában” bővebben