Františka Plamínková (1875–1942)

Františka_Plamínková_(1875-1942)

Františka Plamínková (1875–1942)

Františka Plamínková nőjogi harcos újságíróra, politikusra emlékezik ma a Google. Kortársai nagy humanistaként és demokrataként, az emberi jogokért nemzetközi porondon is keményen küzdő személyiségként jellemzik.

1875. február 5-én született Prágában. Pedagógiai végzettséget szerzett, tanítóként dolgozott. Kiváló szónokként hamar ismert lett. Cikkeket írt a Časopis učitelek, Ženský obzor, Ženská rada, a Čas és a České slovo lapokba.

Abban az időben a pedagógusi hivatás eltökélt vállalása mellett nem lehetett a nő egyszerre feleség és anya is, ezért inkább a hivatásával jegyezte el magát, hogy taníthasson. Elszántan küzdött a nők jogaiért hazai és nemzetközi szinten egyaránt. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Petőcz Csilla (1943–2013)

Petőcz Csilla 1943–2013Petőcz Csilla, a Pozsonyi Casino egyik alapítója, vezetője 70 éves korában hunyt el 2013. november 27-én este.

Petőcz Csillát lánykorában, a Kassához közeli Tornán Görcsös Sárszögi Csilla néven ismerték a helyiek. Édesanyja innen származott, de Diósgyőrbe ment férjhez a második világháború idején, majd a sors úgy hozta, hogy Csilla lánya visszakerült Tornára. A felserdült lány a Szepsi Gimnáziumból Pozsonyba került a Komenský Egyetem magyar nyelv-történelem szakára. Tanulmányai befejezése után azonban nem tért vissza Tornára – pozsonyi lett.
Az Ifjú Szivek dal- és táncegyüttes tagja lett, dolgozott a Népművelési Intézet Nemzetiségi Osztályán, műsorokat szervezett a József Attila Ifjúsági Klubban, szerkesztette a magyar nyelvű közigazgatási szakfolyóiratot, ott volt népművészeti fesztiváljainkon, a Jókai Napokon, bábáskodott a gyermekek számára alapított Duna Menti Tavasz elindításánál.
A hatvanas évektől együttműködött Duray Miklóssal: tagja volt a Kisebbségi Jogvédő Bizottságának, ami házkutatást és rendőrségi felügyeletet eredményezett, de ő nem rettent meg.
A rendszerváltás után a Pozsonyi Casinónak nevezett új „magyar szellemi sziget” vezetőségében dolgozott, ő volt a „mindenes”.
2012-ben megkapta a Magyar Páneurópa Unió Eötvös Józsefről elnevezett sajtódíját.

Vályi Horváth Erika

Vályi Horváth ErikaVályi Horváth Erika (1978) – műfordító, újságíró (Új Szó – szlovákiai magyar napilap, Pozsony)

 Megjelent fordításkötetei:

  • Kassa műemlékei – Die Kunstdänkmeler von Kaschau, AB-ART, 2002
  • Jana Juráňová: A vén kandúr szenvedelmei, AB-ART, Bratislava, 2005 (Eredeti címe: Utrpenie starého kocúra)
  • Pavol Rankov: Testközelben, AB-ART, Bratislava, 2005 (V tesnej blízkosti)
  • Uršula Kovalyk: Travesztia show, AB-ART, Bratislava, 2007 (Travesty show)
  • Erika Horváth, Peter Macsovszký, Mila Haugová, Lionel Ray, David Hill: Krisztina Tóth: Iný a rovnaký / L ́autre et le même / Küld egy mosolyt – viacjazyčné vydanie – Literárne informačné centrum, 2006
  • Jana Juráňová: Csak csaj, AB-ART, Okoč, 2012 (Iba baba)
  • Jana Juráňová: Égi szerelmek, AB-ART, Okoč, 2013 (Lásky nebeské)
  • Uršula Kovalyk: Nő a turiból, AB-ART, Okoč, 2013 (Žena zo sekáča)
  • Ivana Dobrakovová: Halál a családban, AB-ART, 2014 (Prvá smrť v rodine)
  • Jaroslava Blažková: Hepiend, AB-ART, 2014 (Happyendy)

Szakmai elismerés: Az Írószövetség Madách Imre Műfordítói Nívódíja Uršula Kovalyk Travesztia show c. művéért, 2008

kassa muemlekei
jana juranova-A vén kandúr szenvedelmei
rankov jana juranova- csak csaj
ursula kovalyk-travesztia show jana juranova- egi szerelmek
ursula Kovalyk-no a turibol dobrakovova ivana- halál a családban
jaroslaba blazkova hepiend

 

Szíjjártó Jenő (1919–1986)

Adalékok a zeneszerző munkásságához

Magyar kórusmozgalom a Felvidéken – Szíjjártó Jenő életrajzából

A második világháború után a Felvidéken még az 50-es években is nagyon kevés magyar énekkar szerveződött. Ennek fő oka a magyar zenei szakemberek hiánya volt.

Mint tudjuk, a Felvidéken a magyar amatőr kórusmozgalmat a két világháború között, főleg a kántortanítók szervezték és irányították. A második világháború után ezek a szakemberek kénytelenek voltak elhagyni szülőföldjüket, és ha itthon is maradtak, nem folytathatták tevékenységüket.
Szíjjártó Jenő tudta, hogy a magyar kórusmozgalomnak Felvidéken új zenei alapokon szerveződött értelmiségi csoportra van szüksége, melyhez nélkülözhetetlen a karnagyképzés.
A Csemadok 1953-ban megszervezte a Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttest, ismertebb nevén a NÉPES-t. Szíjjártó Jenő, miután felkérték, otthagyta jól fizetett munkahelyét a Rádióban és elvállalta a karnagyi állást. Nagy erővel fogott a kórusművek betanításához és sikerült elérnie, hogy a zeneileg nem képzett fiatal kórustagok egy év leforgása alatt megtanulták többek között Kodály műveit is énekelni.
1954. április 27-én a pozsonyi bemutatón nagy sikerrel szerepelt a NÉPES. Az énekkar magas nívójú szereplését nemcsak a pozsonyi, de a magyarországi szakemberek is elégedéssel nyugtázták. A NÉPES fellépései nyomán, Felvidéken több faluban és városban műkedvelő éneklő együttesek és énekkarok szerveződtek.
Szíjjártó Jenőnek nagy tervei voltak a kórusmozgalom kiterjesztését illetően is.
A NÉPESt azonban 1955 elején megszüntették, minden indoklás nélkül.
Szíjjártó Jenő a Csemadok kötelékébe került. Itt Viczay Pállal és Gabonás Tiborral már 1955-ben karvezetői tanfolyamokat szerveztek. A tanfolyamokat nagy érdeklődés övezte, sok pedagógus vett rajtuk részt.
Hogy a kórusok fejlődését felmérjék, 1958 nyarán kórusfesztivált szerveztek Zselízen. Sajnos ez időben még csak nagyon kis számú magyar énekkar érte el azt a zenei nívót, hogy részt vehessen a fesztiválon. Így ez a fesztivál, mint a nulladik magyar kórusfesztivál került be a kórusmozgalom történetébe.
Szíjjártó, Viczay és Gabonás az 1958-as fesztivál után még nagyobb odaadással szervezték a kórusképzést. A kórusképzésen résztvevő pedagógusok részére Szíjjártó Jenő 1958-ban jegyzetet készített a vezénylésről, ezzel segítve a vezénylés technikájának elsajátítását.
Fáradtságos munkájukat siker koronázta. 1961-ben az Első Zselízi Magyar Kórusfesztiválon már 1200 énekes énekelte az összkart, Szíjjártó Jenő „Békét akarunk” című kórusművét. E fesztiválnak ünnepeljük az 50. évfordulóját. A későbbiekben a Zselízi Fesztivál Kodály Napokra változott, e név alatt szervezte meg a Csemadok az énekkari fesztivált 1964-ben.
A karnagyképzésen résztvevő pedagógusok, Szíjjártó Jenő tanácsára még 1958-ban megfogalmazták és levélben továbbították a Csemadok vezetőinek azon kérésüket, hogy létrehozhassanak egy központi Magyar Tanítók Énekkarát a Szlovák Tanítók Kórusának mintájára. A kórusképzésen tehát Szíjjártó Jenő azon elképzelése is megvalósult, hogy a kórusképzésen résztvevő pedagógusokból énekkart szervezhetett.
Többévi fáradtságos munkája eredményeként 1964 őszén a tanítókból álló kórust professzionális énekkarnak ismerte el a Kultuszminisztérium.
Szíjjártó Jenőnek azonban az első próba után távoznia kellett a kórus éléről. Mivel Szlovákiában nem volt olyan zenei szakember, aki a helyébe lépjen, Magyarországról Vass Lajost kérték fel, hogy a kórust vezesse.
Szíjjártó Jenőt tehát 1964-től, miután lerakta a magyar kórusmozgalom fejlődésének alapkövét és elindította a Magyar Tanítók Énekkarát, a politikai hatalom eltiltotta attól, hogy a kórusmozgalom továbbfejlesztésében hivatalosan is részt vegyen. Történt pedig mindez azon események után, hogy 1963 őszén Szíjjártó Jenő határozottan megtagadta a politikai vezetés azon kívánságát, hogy besúgó legyen.
Kórusainkat továbbra is segítette, nemcsak tanáccsal, de kórusművekkel is és nagy fájdalomal vette tudomásul, hogy többi álmát, a kórusképzést illetően már nem valósíthatja meg. Csalódottságának több ízben is hangot adott, de sem a Csemadok, sem egyéb magyar zenei intézmény nem reagált beadványaira.
Szíjjártó Jenő 25 évvel ezelőtt 1986-ban eltávozott köreinkből, de zenei öröksége itt él közöttünk kórusműveiben és népdalgyűjteményeiben.
Remélem, hogy a kórusok megszeretik műveit és sokat éneklik majd.

Szíjjártóné Nagy Ilona Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Jakab István (1928–2013)

Röviddel 85. életéve betöltése után, november 23-án elhunyt Jakab István nyugalmazott egyetemi docens, a pozsonyi Comenius Egyetem magyar tanszékének egykori tanára.

Jakab István (1928–2013)
A tanszéknek, ahol több mint harminc évig dolgozott, 1961/1962-es tanévtől volt munkatársa: elsősorban leíró nyelvészeti tárgyakat, nyelvművelést és helyesírást oktatott. 1971-ben bölcsészdoktori diplomát szerzett. 1990-ben egyetemi docenssé nevezte ki az oktatási miniszter. 1991-től két éven át tanszékvezető tanára volt a pozsonyi műhelynek, 1994-ben innen vonult nyugalomba.
Jakab István fő kutatási területe a nyelvművelés volt, de a jelzős szerkezetek tagjainak összevonásával, illetve az értelmező mibenlétével foglalkozó elméleti munkáit is számon tartják. A szlovákiai magyar újságírók, lapszerkesztők, pedagógusok, valamint a rádióhallgatók és újságolvasók főként nyelvi ismeretterjesztő írásait ismerik. Az Új Szó, a Vasárnap, a Szabad Földműves és a Katedra című lapokban közölt cikkeinek, valamint a Szlovák Rádió magyar nyelvű adásában elhangzott előadásainak száma több százra tehető. Sajtó- és rádióbeli közleményeiből tíz gyűjteményes kötet készült.
Tudományos és oktatói tevékenységének tapasztalatait a Tanár Úr szakmai szervezetekben is kamatoztatta: tagja volt a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének és a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, s egykor elnöke az azóta megszűnt Szlovákiai Magyarok Anyanyelvi Társaságának. Az anyanyelv szolgálatában végzett munkásságáért többször is kitüntették: megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét és a Szlovák Köztársaság Ezüstplakettjét.
Jakab István életpályájának szembetűnő ismertetőjegyei a hivatástudat és az elkötelezettség voltak. Munkáját mindenkor az alaposság, a megbízhatóság és az elmélyültség jellemezte; ebben sem élete nehezebb szakaszai, sem előrehaladó kora nem akadályozták. Termékeny, gazdag életet élt, szinte az utolsó pillanatig dolgozott. Volt kollégái és tanítványai nevében búcsúzunk tőle. Nyugodjon békében, Tanár Úr!
Misad Katalin