Nagy József köszöntése

       

Nagy József és lánya, Gabriella a színelméleti kézikönyv születéséről beszélget        

         
Dolán György köszöntője     
 
A méltatók sorában Csanaky Eleonóra, Viola Holzhauserová, Haraszti Mária és Klaučová Gabriella

A közönség nagy figyelemmel hallgatta a megszólalókat

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Kiss Helga énekel 
Kiss Helga énekel  

Vendégvárás

Dedikálásra várók sora

A kiállításmegnyitó és könyvbemutató közönsége

A Pozsonypüspöki Helyi Hivatal mellett működő Határokon Átnyúló Együttműködési Központ, közreműködve a MEDIAN kiadóval, a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságával, valamint az ANIMA Társasággal
Nagy József képzőművész
életjubileuma alkalmából kiállítást és könyvbemutatót rendezett
2010. április 8-án 18 órától.
 

Köszöntőt mondott dr. Ožvald Erzsébet polgármester.
A művész munkásságát Dolán György, az Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságának elnöke méltatta.
Nagy József: A színek harmadik világa című, frissen megjelent elméleti kézikönyvét Haraszti Mária, a MEDIAN kiadó igazgatója, valamint Klaučová Nagy Gabriella felelős szerkesztő mutatta be.
Az est műsorvezetői Csanaky Eleonóra és Holzhauserová Viola voltak.
A rendezvény védnöke Mészáros Alajos professzor, EP képviselő volt.
A méltatásokat követően dedikálásra és koccintásra is sor került. 

Fotók: © Haraszti Mária, 2010 

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>