Szakmai összefogást sürgetnek az írószervezetek

Az aláíró írószervezetek között szerepel a Szlovákiai Magyar Írók Társasága. A levél tartalmával kiadónk, az ANIMA Társaság is teljes mértékben azonosul és támogatásáról biztosítja a kezdeményezőket.

Közös levélben tiltakozik a hat irodalmi szervezet

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Alulírott reprezentatív irodalmi szervezetek tiltakozunk a szakterületet érintő radikális forráskivonás ellen, mely különösen érzékenyen érinti az irodalmi folyóiratokat és szerzőiket. 

A Nemzeti Kulturális Alap Bizottsága a 2016. évben mindössze 350 millió forintot szánt folyóiratok támogatására, mely még a kiemelt lapok megjelentetésére sem elegendő. Az idei indítókeret jelentősen kevesebb, mint a Folyóirat-kiadás Kollégiuma rendelkezésére álló 2015. évi 655 millió vagy a 2014. évi 633 millió forint.

Az NKA szakmai kollégiumai az elmúlt hetekben saját keretük terhére kicsivel több mint 158 millió forinttal egészítették ki a rendelkezésre álló 350 milliót, hogy a folyóiratok azonnali ellehetetlenülését elkerüljék. A szakmai kollégiumok által végrehajtott kényszerű átcsoportosítás azonban egyéb fontos területektől, többek között az irodalmi ösztöndíjaktól von el forrásokat. Ez a mintegy félmilliárd forintnyi támogatás azonban még mindig jóval kevesebb annál a hozzávetőleg évi 800 milliónál, amennyit az NKA az utóbbi években a folyóiratok támogatására fordított.

A magyar irodalmi kultúra és nyilvánosság legalább két évszázadra visszamenőleg hagyományosan folyóirat-centrikus. A forráskivonás alapjaiban érinti a kortárs irodalom közvetítését, jelenét és jövőjét, ugyanis olvasók nélkül nem létezhet kortárs irodalom.

A színvonalas határon túli és vidéki folyóiratok ellehetetlenülése ráadásul nem pusztán egy sajtótermék, szellemi műhely megszűnéséhez vezethet, hanem a helyben gondozott, Kárpát-medencei fókuszú kultúraközvetítés és értékteremtés felszámolásához is. Egy országos rangú vidéki vagy határon túli periodika rendkívül összetett feladatkörrel bír. Teljes országrészek kophatnak ki a kortárs kultúrából a kedvezőtlen viszonyok miatt. A határon túli magyar nyelvterületeken pedig nemzeti identitásunk megőrzésének évszázados munkája kerül veszélybe, hiszen a folyóiratműhelyek a szépirodalmi és tudományos közlemények publikálása mellett identitáserősítő és olvasásnevelő erővel is bírnak.

A Nemzeti Kulturális Alap ez idáig a magyar nemzeti kultúra, így a magyar irodalom legfőbb támogatója volt. Az NKA szellemiségével ellentétes intézkedés azonban veszélybe sodorja a hazai és határon túli magyar folyóiratok, portálok megjelenését. Ellehetetleníti azt a magas színvonalú értékteremtő szakmai munkát és tehetséggondozást, melyet a hozzájuk kapcsolódó kulturális, művészeti és tudományos szellemi műhelyek végeznek.

Minden európai ország állami költségvetése támogatja a nemzeti kultúrát, különös hangsúllyal a nyelvi önazonosság és a közösségi emlékezet megőrzésében nélkülözhetetlen irodalmat. Irodalmi életünk, ezen belül folyóirat-kultúránk fenntartása alapvető nemzetstratégiai érdek, nem leépítésére, hanem nagyarányú fejlesztésére volna szükség.

A szépirodalomnak nincsenek önálló felsőoktatási intézményei, nincsenek az állami költségvetésből finanszírozott műhelyei, intézményrendszerének 80%-át az NKA-pályázatokon elnyert támogatások segítségével tartják fent, nehéz körülmények között, egyik napról a másikra élve. Ebben a helyzetben felmérhetetlen következményekkel jár a viszonylagos biztonságot jelentő hároméves pályázati program megszüntetése és az azt követő forráskivonás.

Az új kollégiumi struktúrában úgy kerültek vissza az egyes szakmai kollégiumokhoz a folyóirat-pályázatok, hogy a hároméves programok éves költségkeretét az új kollégiumi támogatási keretek már nem tartalmazták. Ez a költségvetési helyzet a legnagyobb gondot a Szépirodalmi Kollégiumban idézte elő, mert itt évente együttesen 10 budapesti és vidéki irodalmi folyóirat hosszú távra elnyerhető támogatási programjának hiányzik a fedezete, hozzávetőlegesen évi 150-200 millió forint.

A kiszámítható működés érdekében elengedhetetlennek tartjuk, hogy a Nemzeti Kulturális Alap haladéktalanul biztosítson megfelelő összeget a folyóiratok megjelenésére, továbbá pótolja a szakmai kollégiumok által véghezvitt átcsoportosítással kieső forrásokat.

Egyúttal felhívjuk az érintett folyóiratok, portálok szerkesztőinek és szerzőinek figyelmét, hogy csakis széles körű szakmai összefogással lehetséges a folyóiratok és a hozzájuk kapcsolódó szakmai műhelyek jövőjét megnyugtatóan biztosítani.

Budapest, 2016. május 2.

Erdélyi Magyar Írók Ligája
Fiatal Írók Szövetsége
József Attila Kör
Magyar Írószövetség
Szépírók Társasága
Szlovákiai Magyar Írók Társasága

(Forrás: Magyar Narancs Online, litera.hu. MIT)