SZLOVÁKIAI MÚZEUMOK FESZTIVÁLJA 2014 – FÜLEK

A Szlovákiai Múzeumok Fesztiválja, melyet a Szlovákiai Múzeumok Szövetsége kezdeményezésére éves rendszerességgel tartanak meg, idén június 16-án Füleken, a várudvarban és a Városi Honismereti Múzeum termeiben kerül megrendezésre. A Szlovákiai Múzeumok Szövetsége érdekképviseleti tömörülése, mely a Szlovákia területén működő muzeális intézményeket fogja össze. A hagyományos vándorrendezvény aktuális évfolyamát – melynek keretében a múzeumi alkalmazottak eszme- és információcserét folytatnak azokról az aktivitásokról, melyek az ország múzeumaiban zajlanak – két nógrádi intézmény készítette elő: a Füleki Vármúzeum főszervezőként és házigazdaként, valamint a losonci Nógrádi Múzeum és Galéria társszervezőként. A füleki kiállítótermek két olyan időszaki kiállítással várják a Szlovákia különböző pontjairól és a határon túlról érkezőket, melyeket Nógrád értékeinek felmutatása céljával installáltak, az egyiken a nógrádi üveg- és zománcipar tárgyi hagyatéka, a másikon a nógrádi képzőművészet 20. századi klasszikusainak  alkotásai kerülnek bemutatásra. A múzeumi szakemberek nem várt érdeklődést tanúsítottak a füleki rendezvény iránt. A Fesztivál tizenegyedik évfolyamán 33 szlovákiai múzeum és mintegy 220 szakember – muzeológus, a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériumának képviselői, valamint a partnerszervezetek – a Pulszky Társaság-Magyar Múzeumi Egyesület és a Csehországi Múzeumok és Galériák Szövetsége – delegációi vesznek részt és tolmácsolják majd problémáikat, valamint arra vonatkozó meglátásaikat és elvárásaikat, hogy merre haladjon tovább a múzeumügy.

A múzeumok aktivitásainak és eredményeinek bemutatására a füleki vár udvarán felállított kiállító standokon kerül majd sor. A rendezvény fő előadásai és az „Év múzeuma 2013“ országos megmérettetés győzteseinek bemutatkozásával együtt a Városi Honismereti Múzeumban hangzanak majd el. A délutáni órákban a szakemberek megtekintik a Füleki Vármúzeum állandó és időszaki kiállításait, és a kísérőprogram keretében részt vesznek a helyi Nomád és Defensores történelmi csoportok bemutatóin. A résztvevők ezt követően íjászkodhatnak, történelmi lőfegyvereket próbálhatnak ki és zománcékszert is készíthetnek.

A dél-szlovákiai múzeumok közül a rendezvényen részt vesz a kassai, a rozsnyói, a rimaszombati, a füleki, a losonci, a lévai, az újvári és a galántai múzeum is.

Szervezők: Szlovákiai Múzeumok Szövetsége, Füleki Vármúzeum, Nógrádi Múzeum és Galéria