Ipolyi Arnold népmesemondó verseny – országos döntő, Rozsnyó

2014. június 16-án, hétfőn Rozsnyón a Történelmi Városháza épületében. Az országos döntő programja: 8:00-8:30 – Prezentáció 8:30-9:00 – Megnyitó 9:00-10:30 – A verseny első része

10. Generációk Nagytalálkozója Komáromban

A komáromi magyar gimnázium öregdiákjainak és tanárainak a baráti köre, és a gimnázium igazgatósága kétnapos találkozót szervez a Komáromi Bencés Gimnázium, valamint a Király püspök utcai épületben később különböző neveken…

IX. Martosi Gyermek Folklórfesztivál

A martosi Református Egyházi Alapiskola, a Martosi Református Egyházközség és Martos Község Önkormányzata népi kultúránk, hagyományaink, dalaink, táncaink megőrzése és továbbadása baráti szándékával 2014. június 6-án a martosi szabadtéri színpadon,…

Bodrogközi Ifjúsági Művészeti Műhely

A Botorkáló Tehetséggondozó Társulás meghirdette az idei BIMM-et, azaz a 2014. augusztus 17-én kezdődő egyhetes Bodrogközi Ifjúsági Művészeti Műhelyt. Várják azon 15-25 év közötti kreatív fiatalok jelentkezését, akik az alábbi szekciókban szeretnének alkotni:…

Az 51. Jókai Napok műsora

KEDD, JÚNIUS 10.: 18.00 – Tiszti pavilon: Ünnepélyes megnyitó Közreműködnek a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny döntősei 20.00 – VMK-kamara: Hungarikum varieté (GIMISz Diákszínpad, Komárom), rendezte: Ölvecky András…

PÜNKÖSDI ORGONAHANGVERSENY

Szabó Imre orgonaművész előadásában Bach-, Kodály-, Liszt- és Kocsár-műveket hallhatunk 2014. június 9-én 19.00 órai kezdettel a pozsonyi Szent Márton-dómban. Közreműködik a nagymegyeri Janiga József Művészeti Alapiskola Kamarakórusa, vezényel Orsovics Yvette.