Pályázatfigyelő

Pályázat közművelődési és népművészeti szakmai továbbképzések lebonyolítására

A Nemzeti Kulturális Alap Közművelődés és Népművészet Kollégiuma pályázatot hirdet országos szakmai továbbképzések lebonyolításának támogatására. Határidő: 2014. április 21.

Egyenlő bánásmód – mindenkit megillet! – Rövidfilmpályázat amatőr alkotóknak

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság rövidfilmpályázatot hirdetett a diszkriminációról amatőr alkotók részére. Az első három helyezett pénzdíjazásban részesül. Határidő: 2014. április 11.

Közös a világunk – Képzőművészeti és fotópályázat a mozgássérült emberekről általános- és középiskolásoknak

A pályázat célja bemutatni, milyennek látják a mozgássérült embereket, az életüket, próbálják bemutatni a bennük lévő értékeket és azt, hogy mit tehetünk együtt, egymásért.

Pályázat táncjáték előadásának jegyeire általános iskolások részére

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat pályázatot hirdet az Erkel Ferenc Színházban szervezett Hófehérke és a 7 törpe című táncjáték előadásának jegyeire általános iskolások részére. Határidő: 2014. május 9.

Fiatal Vállalkozók Versenye – Nemzetközi ötletpályázat és vállalkozói verseny

A pályázat keretében fiatalok pályázhatnak ötletükkel vagy már működő vállalkozásukkal a közösség fenntartható fejlesztéséhez hozzájáruló megoldás vagy vállalkozás díjazására. Határidő: 2014. június 30.

Pályázat közgyűjteményi szakmai továbbképzések szervezésének, lebonyolításának támogatására

A Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjtemények Kollégiuma pályázatot hirdet szakmai továbbképzések szervezésének, lebonyolításának támogatására. Határidő: 2014. március 27.

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal támogatási közleményei – 2014.03.10.

Az MVH 2014. március 10-én kiadott hírlevelében szereplő, mezőgazdasági támogatásokkal és vidékfejlesztési pályázatokkal kapcsolatos közlemények.

Újmédia lehetőségek a vállalati kommunikációban – Pályázat sikeres kommunikációs megoldások díjazására a közösségi médiában

A pályázat célja megtalálni azokat a Magyarországon tevékenykedő vállalatokat, amelyek akár vállalati értékhez, akár CSR tevékenységükhöz kapcsolódó, illetve edukációs jellegű kommunikációjuk során aktívan, egyedi módon és sikeresen alkalmazzák a közösségi média különféle eszközeit és csatornáit, amelyek során figyelembe veszik az etikus üzleti magatartás szempontjait. Határidő: 2014. április 18.

Újrapapír 2014 – Kreatív ötletpályázat óvodásoknak, iskolásoknak

A Hulladék Munkaszövetség (HUMUSZ) az “Újrapapír világnap” alkalmából pályázatot hirdetett az óvodás csoportok és iskolás osztályok részére. A pályázat célja ötletek beküldése a papír újbóli felhasználásának kreatív módjaira. Határidő: 2014. március 31.

Ars Sacra Fesztivál 2014 – Felhívás a fesztiválhoz és a Nyitott Templomok Napjához való csatlakozásra

Az Ars Sacra Fesztivál szervezői felhívást tettek közzé a fesztiválhoz és a Nyitott Templomok Napjához való csatlakozásra.

Flash of Genius – Innovatív startup vállalkozásfejlesztési pályázat

Az INNOSKART Vállalkozásfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot hirdet aktív öregkorhoz, aktív öregedéshez kapcsolódó innovatív elképzelések gyakorlati megvalósítására. Határidő: 2014. április 30.

Pályázat könyvtári szakmai eszközfejlesztés, korszerűsítés támogatására

A Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjtemények Kollégiuma pályázatot hirdet könyvtári szakmai eszközfejlesztés, korszerűsítés támogatására. Határidő: 2014. március 27.

A Széchenyi 2020 program pályázati hírei – 2014.03.10.

A Széchenyi 2020 program irányító hatósága által 2014. március 10-én közzétett pályázati hírek.