Elhunyt Borbély Szilárd, Debrecen legsikeresebb írója, költője

Szerdán tragikus körülmények között elhunyt Borbély Szilárd – írja a Dehir.hu.
Borbély Szilárd Fehérgyarmaton született 1963 novemberében, 1989-ben kapott diplomát a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, később itt kezdett tanítani, a szerdai napig a Debreceni Egyetem oktatója, egyetemi docense volt.

Borbély Szilárd a kortárs irodalom legsikeresebb debreceni szerzője volt. Nincstelenek című 2013-as regénye szinte minden irodalmi toplistán az élen végzett; a szakma és a közönség szerint sem született ennél jobb könyv 2013-ban Magyarországon. A klasszikus magyar irodalom kutatójaként is ismert Borbély Szilárdnak 1988-tól napjainkig közel húsz, többségében lírai kötete jelent meg. A közönség színpadi szerzőként is ismerhette, a debreceni Csokonai Színház több darabját, drámáját bemutatta, köztük a Halotti pompa című verseskötet alapján készült színdarabot is.

Díjait felsorolni is nehéz, megkapta a József Attila-díjat, a Csokonai Vitéz Mihály-díjat, az Alföld-díjat, idén januárban pedig a Mészöly Miklós-díjat vehette át.

Jankovics József irodalomtörténész méltatásában azt mondta, a díjat odaítélő bizottság soha nem látott egyetértésre jutott azzal az általános szakmai vélekedéssel, hogy az előző időszak legkiválóbb regénye a Nincstelenek, amellyel szerzője berobbant a magyar irodalom élvonalába.

A szomorúság, komorság jellemzi Borbély Szilárd világát, ennek jegyében született meg a regény, amely „eldurvult, mindenből kiábrándult emberi lények mélyvilági passiójaként” jellemzett. A szerző erkölcsi kötelességének tartotta megírni a fikciós, de személyes emlékekre támaszkodó írást, azért, mert neki sikerült otthagynia ezt a világot – tette hozzá az irodalomtörténész.

Borbély Szilárd temetéséről később intézkednek.