Elhunyt Czingel László

Életének 70. évében elhunyt Czingel László, a Csalló Néptáncegyüttes egykori népművészeti vezetője. Czingel László a kezdetektől, vagyis 1977-től egészen a 90-es évek elejéig a Csalló Néptáncegyüttes vezetője volt. Vezetése alatt vált…

Alternatív történelmi regények

Koncert a Művészeti Alapiskolában

A somorjai Németh-Šamorínsky István Művészeti Alapiskola diákjainak és tanárainak közös koncertjére kerül sor 2014. február 18-án (kedd) Somorján 18 órától az iskola koncerttermében. A nézők egyben a képzőművészeti tagozat diákjainak…

TÁNCHÁZ, azaz Egy újabb este népzenével

2014. február 28-án (megint péntek!) 20:00 órai kezdettel Révkomárombanaz Európa Udvarban ismét szabad a tánc!

A Rómeó Vérzik tavaszi turnéja

Kettős jubileum adja az apropóját a Rómeó Vérzik tavaszi turnéjának, hiszen Koppányék nemrég ünnepelték fennállásuk 18. évfordulóját, az eddigi talán legsikeresebb lemezük, az Engedd belém pedig kereken 10 éve jelent…

Puntigán József Fülekről szóló könyvének bemutatója

A közelmúltban látott napvilágot Puntigán József: Fülek c. könyve. A szerző évtizedek óta foglalkozik Nógrád megye kutatásával. Érdeklődésének középpontjában a települések története, az iskolák, a szervezetek, együttesek, a csoportosulások és intézmények tevékenysége, nemzetiségek…