Magyar és szlovák filmek a 64. Berlinale fesztiválon

A február 6-án kezdődő, 16-ig tartó 64. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon számos magyar film is szerepel a programban, így például Bucsi Réka „Symphony no. 42” című animációja, Császi Ádám „Viharsarok” című játékfilmje, vagy Ferge Roland „El” című diplomafilmje.

Három év után ismét szerepel szlovák filmalkotás is a  neves Berlinare fesztiválon. Most is Az új kinematográfia nemzetközi fóruma szekcióban, amelyet röviden Fórumnak is neveznek. Pavol Pekarčík, Ivan Ostrochovský és Peter Kerekes szlovák–cseh–horvát koprodukcióban készült dokumentumfilmje, a Zamatoví teroristi (2013) mutatkozik be. Ezt a filmet már láthatta a nagyközönség a 48. Karlove Vary Nemzetközi Filmfesztiválo, ahol elnyerte a FEDEORA díjat. Szlovákia kilencedik alkalommal vesz részt az Europeam Film Market filmvásáron. Csehországgal és Szlovéniával osztoznak a 140. számó, Central European Cinema Stand nevű standon. Itt nyílik alkalom a szakmai találkozókra, információk átadására. Bemutatják a Slovenské filmy 13-14 filmkatalógust, és megtekinthetők lesznek eredeti és koprodukcióban készült filmalkotások is.  
A Berlinale Talents szlovák résztvevője idén Andrej „Admiral” Kolenčík, aki rövidfilmek rendezője és animátor. Csehországot a szlovák származású Adam Oľha rendező képviseli.
Bővebben:
www.berlinale.de
www.efm-berlinale.de
www.berlinale-talentcampus.de