PERCEGŐ 2.

Haraszti MáriaJött egy drótlevél. Hogyaszongya:
„Tisztelt Címzettek!
Az MKP Kassai Kerületi Tanácsának nyilatkozatát küldöm közzétételre.
Üdvözlettel
a Kassai KT”
Szóval alant közzéteszem. Csokisalátázzátok ki. Kifogásaim a végén. ÍME:„Nyilatkozat
a Kassai Kerületi Tanács 2013.október 6-án zajlott üléséről

A Magyar Közösség Pártja Kassa megyei Kerületi Tanácsa 2013. október 6-i ülésén megtárgyalta a rozsnyói Šafárik Gimnázium magyar osztályának és a kassai Márai Gimnázium osztályának az ügyét.

Meghallgatta a megyei képviselők beszámolóját a szeptember 30-a óta tartó egyeztetésekről, amelyek a megye oktatási osztályának vezetőjével Štefan Kandráčcsal zajlottak. Az osztályvezető megerősítette, hogy amennyiben elegendő diák jelentkezik a gimnáziumokba, akkor az osztályt megnyitják és biztosítják a pénzügyi hátteret is, hisz az iskolák a gyerekekre kapják a támogatást. Ami pedig a magyar osztályokat illeti, még mindig van 100 betöltetlen hely, amit az elfogadott rendelet ma is biztosít a számukra, csak töltsék fel azokkal a gyerekekkel, akik a gimnáziumi feltételeknek megfelelnek.
A Kerületi Tanács javasolja, hogy a hét folyamán a megyei képviselők Sačko Gézával, a Most-Híd párt megyei képviselőjével együtt, aki ugyancsak megszavazta a fent említett általános érvényű rendelet, terjesszenek be a 19/2O13-as általános érvényű rendelethez egy kiegészítő javaslatot, amely lehetővé teszi a Rozsnyói Gimnázium magyar osztályának és a Márai Gimnázium második magyar osztályának a megnyitását.
A Kerületi Tanács tudomásul veszi az MKP Rozsnyói Járási Elnöksége szándékát, és ezek után a KT a párt alapszabályának megfelelően fog eljárni a személyes döntéseket illetően.
A Kerületi Tanács sajnálatosnak tartja, hogy a Most-Híd vegyespárt politikai síkra terelte a rozsnyói gimnázium magyar osztályának ügyét, ahol évek óta már csak a megye oktatási osztályának köszönhetően, kivételt alkalmazva nyílhatott meg ez az osztály kevesebb, mint 16 gyerekkel. A szándék ma sem változott, de szükség van arra, hogy az iskola minden erejét mozgósítva a szülőkkel együtt egy vonzó továbbképzési rendszert teremtsen mindkét iskola vonzáskörzetében.
Örömmel vettük tudomásul, hogy a Most-Híd vegyespárt rozsnyói megyei képviselő-jelöltjei számára is fontos a Gimnázium magyar osztályának ügye, bár sejtjük, ha magyar alapiskolába és középiskolába járnának gyermekeik, ez a probléma fel sem merülhetett volna.
Zakarias István,
az MKP Kassai Kerületi Tanácsának elnöke
Kassa, 2013. október 6.”

Próbáltam dekódolni. Bevetettem az Enigmát is. Nem lettem okosabb. Hogy mit nem értek?
1. A szöveget
2. A kifogásolt rendeletet
3. A beterjesztendő javaslat lényegét
4. A helyesírási hibákat (miért kell őket egy vérmagyar pártnak elejtenie)
5. A vegyespárt kifejezést (vagy párt valami, vagy nem párt)
6. Az utolsó bekezdést (hogy jön ez ide? Összeszámolta már valaki, hány vérmagyar képviselő, illetve leszármazottja él vegyes kapcsolatban, vagy a világ másik szélén? Tegye már meg valaki, hadd lássunk tisztán!)
7. Amúgy minden Világos…