Fellinger Károly a Bóbita Költőverseny fődíjasa

A Magyar Írószövetség a Weöres Sándor centenárium alkalmából meghirdette a Bóbita költőversenyt, melynek eredményhirdetése október 10-én volt a Budapesten, a Magyar Írószövetség székházában. A versenyre csak azok a költők nevezhettek, akik valamely hazai vagy határon túli írószervezet tagjai, és egy, gyermekolvasónak szánt, még nem közölt verssel lehetett nevezni, amely tematikájában olyan jeles naphoz kötődik, amelyet az óvodákban, iskolákban megünnepelnek a gyermekek.  A pályázat fő célja az volt, hogy új, értékes művek kerülhessenek a pedagógusok, gyermekek és szülők kezébe.

Fellinger károlyAz Ágh István, Szentmártoni János, Turczi István, Erős Kinga és Rózsássy Barbara alkotta bírálóbizottság Fellinger Károly farsangi témájú versének ítélte oda az első helyezést, második lett a vajdasági Csík Mónika, harmadik pedig a nagyváradi Tóth Ágnes. Különdíjban részesült Mirtse Zsuzsa.

A Bóbita Költőverseny ünnepélyes díjátadó gáláján elhangzott a „Piros ruhában, szerelemben” – Weöres Sándor és Károlyi Amy élete, szerelme versekben című versszínházi előadás Tallián Mariann és Lázár Balázs színművészek előadásában, valamint a nyertes pályamunkák. (szmit)