III. Önkormányzati Szabadegyetem

A Pro Civis Polgári Társulás az idén is megszervezi a szlovákiai magyar polgármesterek és önkormányzati képviselők fórumát. A III. Önkormányzati Szabadegyetemnek ezúttal is Nagymegyer ad otthont, a kommunális politikusok országos találkozójára október 10-13-án kerül sor.A szabadegyetem résztvevőit idén is gazdag program várja, már az első napon érdekes eszmecsere alakulhat ki a sport és az önkormányzatok viszonyáról, a sport finanszírozási lehetőségéről, illetve arról, milyen mértékben tudja segíteni az önkormányzat a sporton keresztül a fiatalok egészséges életvitelét.
Önkormányzataink legnagyobb gondja – tapasztalataink szerint – az államigazgatási feladatok átruházása településeinkre és régióinkra a szükséges pénzügyi forrás biztosítása nélkül. A szabadegyetemen második napján alapvetően ezeket a kérdéseket vitathatják meg egy-egy előadást követően a résztvevők. Egészen konkrétan szó lesz arról, hol tart az átruházott államigazgatási jogkörök és azok finanszírozásának átvilágítása a kormány részéről, milyen megtakarításokat vár el a kormány az önkormányzatoktól a központi költségvetés konszolidálása céljából és miért, de arról is, hogy a szociális szolgáltatások reformja milyen újabb terheket ró majd falvainkra és városainkra, amennyiben a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának nem sikerül „meghátrálásra” kényszeríteni a kormányt.
Az európai önkormányzatiság települési és regionális szinten is válaszúthoz érkezett – legalábbis ezt állítja az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa, minthogy az államok a válságkezelés kapcsán jelentősen korlátozzák függetlenségüket és gazdasági mozgásterület. A szabadegyetemen ezért külön napon foglalkozunk azokkal az európai elvi elvárásokkal, élő modellekkel, amelyek helyi és regionális szinten is a szubszidiaritás elve alapján biztosítják a települések és régiók önigazgatását, beleértve a régiók gazdasági autonómiájának a kérdéskörét is, illetve a kisebbségek önkormányzati jogait. E témakörök megtárgyalásához külföldi előadókat is hívott a Pro Civis Polgári Társulás, hogy felmerülő kérdésekre a résztvevők a lehető legmegalapozottabb szakmai válaszokat kapják meg.
A Pro Civis Polgári Társulás a résztvevők számára szállást és étkezést biztosít a nagymegyeri fürdő területén. A rendezvényen polgármesterek, helyi és megyei önkormányzati képviselők és önkormányzati alkalmazottak vehetnek részt. Részvételi díj a tábor teljes idejére 5 euró. Jelentkezni lehet airoda@procivis.sk elektronikus postacímen avagy levélben: Pro Civis, 930 40 Štvrtok na Ostrove, Mýtne nám. 1 címen 2013. október 4-éig. További információk: 0918/423 569-es mobilszámon.