Testvérvárosi találkozók – pályázat

Az Európai Bizottság Európa a polgárokért programjának keretében megvalósuló testvérvárosi találkozók célja, hogy összehozzák a részt vevő települések polgárait, biztosítva, hogy az önkormányzati együttműködés mellett erős informális, személyes kapcsolatok alakuljanak ki közöttük.

Mit támogat a program?

Ezeknek a találkozóknak fontos összetevője

  • Aktív helyi szintű polgári részvétel megvalósítása a civil társadalommal való strukturált együttműködés alapján. Ez a helyi közösségnek a projekt végrehajtásába történő bevonása, a polgári szerepvállalás
    önkéntes munka segítségével történő előmozdítása, valamint az esemény során a résztvevők tevékeny szerepének biztosítása révén érhető el;
  • A polgárok aktívabb európai szintű részvételre való ösztönzése, ezzel hozzájárulva az aktív európai polgári szerepvállalás fejlődéséhez. Ez például az EU demokratikus életében való európai polgári közreműködéssel kapcsolatos ismeretek elsajátítása révén valósítható meg, megvitatva a politikai életben érvényesülő esélyegyenlőséget.
  • A résztvevők európai integráció melletti elkötelezettségének növelése. Ez elérhető a program prioritásaival kapcsolatos vélemények és tapasztalatok cseréje; az európai integráció helyi és
    egyéni szinten elért konkrét eredményeiről folytatott tapasztalatcsere; a kulturális sokszínűség megélése és a közös európai kulturális örökség felfedezése; valamint a szolidaritás kifejezése és az Európa egészén belül egyazon közösséghez tartozás érzésének kialakítása révén.

Ki pályázhat?

A pályázók és a partnerek a következők lehetnek: települések vagy azok testvérvárosi bizottságai vagy a helyi hatóságokat képviselő egyéb nonprofit szervezetek.

További fontos tudnivalók

A projektben legalább két részt vevő ország településeinek kell szerepelnie, amelyek közül legalább az egynek az EU tagállamának kell lennie. 
A tevékenységeknek a projektben részt vevő támogatható programországok valamelyikében kell megrendezésre kerülniük.
Egy település egy naptári évben nem kaphat támogatást egynél több találkozó szervezésére.  
Találkozók esetén a meghívottak minimum létszáma 25 fő. Nem támogatható olyan csoportok részvétele, ahol a résztvevőknek több mint a fele helyi választott képviselő vagy önkormányzati munkatárs.
A találkozó maximális időtartama 21 nap lehet.

A támogatás formája átalánydíj, a résztvevők száma és a találkozó időtartama határozza meg. A megítélhető támogatás mértéke minimum 5000 EUR/projekt maximum 25.000 EUR/projekt lehet. Lásd a táblázatot.

Pályázati határidők 2013-ban:

2013. február 1. Projekt kezdete: 2013. június 1. – 2014. február 28. 
2013. június 3. Projekt kezdete: 2013. október 1. – 2014. június 30. 
2013. szeptember 1. Projekt kezdete: 2014. január 1. – 2014. szeptember 30.

Partnerkereső adatbázis: http://www.twinning.org/en/page/where-do-i-start.html

Kérdése van? Írjon nekünk a reka.velenyi@tpf.hu címen.

Pályázati felhívás
2013-as pályázati űrlap
Kitöltési útmutató
Magyar nyelvű űrlap (nem hivatalos)

További információ

A pályázatokat az Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) kezeli. 

További részletes információ található még az Európai Bizottság honlapján:
http://ec.europa.eu/dgs/education_culture/activecitizenship/index_en.htm