FA – FÉM – ÜVEG kortárs szobrászkiállítás

A Magyar Művészetért Díjjal kitüntetett dunaszerdahelyi Kortárs Magyaar Galéria és a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége tisztelettel meghívja Önt a FA – FÉM – ÜVEG című kortárs szobrászkiállítás megnyitójára 2013. szeptember 6-án, pénteken, 18 órára a…

Megjelent a Carissimi idei negyedik száma

A tartalomból: Az én történetem című rovat vendége Csótó László Királyhelmecen élő grafikus. Bemutatjuk Gál Vera pszichológust és Elek Ilona nyugalmazott pedagógust, akik rászorulóknak segítenek. Dr. Kiss László írásában a…

Ág Tibor halálhírére

Talán a legutolsó felvétel, amely készült róla. Évek óta nem állt már kamera elé betegsége miatt. Munkássága még élete során beépült kultúránkba, mindennapjaink része lett. Gyűjtéseit, feldolgozásait szólisták, zenekarok és…

Dúdor Pistánk újra Pozsonyban

A XX. század végi festészet egyik meghatározó egyéniségére, a dereski születés Dúdor Istvánra emlékeznek a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában. A 70-es évek végétől haláláig mintegy húsz éven keresztül inspirálóan hatott a szlovákiai…

Sportnap Kolonban

Kolonban Márk atya minden gyermeket nagy szeretettel meghív holnap, azaz 2013. augusztus 29-én 10.00 órára a helyi futballpályára, ahol SPORTNAPOT tartanak. Márk atya és segítői sok játékkal és vetélkedővel várják…

A szlovák nemzeti felkelésre emlékezünk Pozsonyban

Pozsonyban 2013. augusztus 29-én az SNP téren az 1948-ban készült „Vlčie diery” (Farkasodúk) című filmet vetítik le. A megemlékezés a „Začnite s vysťahovaním” elnevezésű akcióval kezdődik.  Az esemény szimbolikusan 20 órakor…

Kocsis Gyula, a Janics család régi fényképeinek őrzője

A Vágkirályfa önkormányzata és a Fórum Kisebbségkutató Intézet által Janics Kálmán halálának 10. évfordulóján rendezett emlékkonferencia érdekes színfoltja volt a család személyes ismerőse, barátja, Janics Kálmán családi fotótárának őrzője, Kocsis Gyula előadása.

Tudományos tanácskozás a Diderot-évfordulón Kolozsvárt

Erdélyi Múzeum-Egyesület: Denis Diderot filozófus, író, a nagy francia enciklopédia szerkesztője és szerzője születésének 300. évfordulója tiszteletére a kolozsvári Babe?-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán többnyelvű – francia-angol-német-magyar –, filozófiai, az irodalom- és…