IX. Nemzetközi Anyósfesztivál Bikalon

Egy hazánkban már hagyománynak számító programon való részvétel lehetőségét szeretnénk felkínálni, eljuttatni a határon túli magyarokhoz és a magyarul beszélő külföldiekhez. Egy már hagyománynak számító, kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő, rendhagyó eseményre invitáljuk Önöket: a bikali Élménybirtokra. A Vianni Kft. által rendezett IX. Nemzetközi Anyósfesztivál az idén Bikalon kerül megrendezésre. Az Anyósfesztivál versenyszámait és programjait ezen a napon az Élménybirtok programjaiba illesztjük. 

A kézműveseken, a birtoklakókon, a madaras és lovas előadáson kívül Anyós7Próba, Anyós Szépségverseny, Szuper Anyós döntő és nemzetközi bográcsgulyásfőző verseny vár a vendégseregre és a versenyzőkre.  Az egyes rendezvények között tánc- és énekcsoportok fellépéseit is láthatjuk. A rendezvényen a Magyar Turizmus Zrt. által indított Dél-Dunántúli helyi termék program tagjai is megjelennek portékáikkal. Mindemellett Európa Főboszorkánya, Szegedi Erika is ellátogat a középkor világát idéző interaktív kalandparkba!

A versenyzők és a nézősereg több mint 1 millió forint összértékben nyerni fog a kvízjátékok és vetélkedők során!

A verseny nemzetköziségéből kifolyólag várjuk a határon túl élő magyarok, magyarul beszélő külföldiek jelentkezését a bográcsgulyás főzőversenyre és/vagy az Anyósok versenyére. Az Élménybirtokhoz tartozó szállodánk, a Puchner Kastélyszálló**** kedvezményes áron biztosít a jelentkezők és hozzátartozói részére szállást és ellátás, sőt az első 2 jelentkező, aki szállással egybekötve nevez és részt vesz az Anyósok versenyén, annak nevezési díját elengedjük! Ne hagyja ki ezt a remek lehetőséget, találkozzunk augusztus 17-én Bikalon!

További részletek: http://www.puchner.hu/index.php?kod=688&modul=menupontok