Elhunyt Duka-Zólyomi Árpád

Duka-Zólyomi Árpád, nyugalmazott egyetemi tanár, atomfizikus, életének 73. évében visszaadta lelkét teremtőjének.
Akik szerették és/vagy tisztelték, tartsák meg jó emlékezetükben – közölték legközelebbi szerettei, akik az ő végső akarata szerint elkísérték utolsó útján. Halálhíréről közelebbi információt nem nyújtottak.
Honlapján ez olvasható: 
„Élt a köznek – meghalt a családnak.”
Én, Duka-Zólyomi Árpád, nyugalmazott egyetemi tanár, atomfizikus, életem 73. évében visszaadtam lelkem Teremtőmnek. Akik szerettek és/vagy tiszteltek, tartsanak meg jó emlékezetükben. Esetleges ellenségeim és irigyeim ne feledjék: rájuk hasonló sors vár!
Budapest, 2013. július 26.

Duka-Zólyomi Árpád 1941. május 8-án született Pozsonyban. Egyetemi tanulmányait Cseh Műegyetem Magfizikai kara (ČVUT) végezte. Már egyetemi évei alatt bekapcsolódott  a csehszlovákiai magyar ifjúság közéleti, kulturális életébe. 1964–1967 között a prágai Ady Endre Diákkör, 1968–1970 között a Magyar Ifjúsági Szövetség elnöke volt. 1990–2004 között a Csemadok Országos Elnökségének tagja.
Politikai tevékenységét a rendszerváltozás után az Együttélés Politikai Mozgalomban kezdte, melynek megalakulásától, 1991-től a magyar pártok egyesüléséig, 1998-ig általános alelnöke volt. 1992–1994 között a Szlovák Nemzeti Tanács képviselője, a parlament közigazgatási bizottságának alelnöke, az Együttélés parlamenti képviselőcsoportjának vezetője, 1994–1998 között a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának képviselője, a Magyar Koalíció parlamenti képviselőcsoportjának vezetője, a külügyi bizottság tagja, az európai integrációs bizottság tagja, az EU és a Szlovák Köztársaság közös parlamenti bizottságának tagja. 2004–2009 között az Európai Parlament képviselője, az EU- Örményország, Grúzia, és Azerbajdzsán Parlamenti Együttműködési Bizottságokba delegált küldöttség alelnöke, az Emberi jogi albizottság tagja, a Külügyi Bizottság póttagja, a Fehéroroszországgal folytatott kapcsolatokért felelős küldöttség póttagja, Nemzeti Kisebbségügyi Intergroup tagja volt.
(Forrás:Felvidék.Ma)
Hozzátartozóinak ezúton fejezzük ki mélységes együttérzésünket!
 
„Duka-Zólyomi Árpád a prágai Ady Endre Diákkör elnökeként, később a Magyar Ifjúsági Szövetség elnökeként a 60-as évek Nyári Ifjúsági Találkozóinak (táborainak) főszervezője volt. Az elmúlt években vendégként, előadóként több ízben járt táborunkban. Nagyrészt az ő támogatásának köszönhető, hogy az Ady Endre Diákkör történetéről most egy nagymonográfiát olvashatunk. A szlovákiai magyar klubmozgalom, az Ady Endre Diákkör és a Gombaszögi Nyári Tábor e képgalériával emlékezik meg örökös tagjáról, pártfogójáról és mecénásáról, Duka Zólyomi Árpádról. (A képek a Sziget a szárazföldön című könyv előkészítése során előkerült magángyűjteményekből származnak.)