Ma 19.30 órai kezdettel Rév-koncert Zsigárdon

RÉV zenekarA 6. Kaszás Attila Kulturális Fesztiválon gyermek és felnőtt néptánc és népzenei tábor is volt a RÉV zenekarral, amelyre 97 érdeklődő jelentkezett. Népzenét is lehetett tanulni, ének: Korpás Éva, hegedű: Lakatos Róbert, brácsa: Mester László és bőgő: Farkas Róbert. Bonchidai táncokat a felnőtteknek Oláh Attila és Lépes Anikó oktatott, a gyermekek Vág-Garamközi táncokat tanulhattak Botló Ákossal és Csiba Júliával.
Augusztus 1-3. között, a tábor ideje alatt kerül sor a Kárpát-medencei népek folklórfesztiváljára, amelyen a táborban résztvevők megismerkedhetnek  a Fölszállott a páva 2012-es felvidéki döntőseivel is. Ma 19.30 órai kezdettel Rév-koncert Zsigárdon!

Jövő héttől bérletvásár a Komáromi Jókai Színházban

Jövő héten, azaz 2013. augusztus 5-én, hétfőn, kezdődik a bérletvásár a Komáromi Jókai Színházban. A 2013-14-es színházi évadban a színház, felnőtt nézőinek, öt saját produkciót és négy vendégjátékot kínál. A tavalyi, ünnepi évad közelségére való tekintettel, a színház vezetőségének döntése értelmében a bérletek ára az idei, 61. évadban is változatlan marad. “Jövő héttől bérletvásár a Komáromi Jókai Színházban” bővebben

Napi gondolkodó

„Arra is van bizonyíték, hogy a kelet-európai országok demokráciájának mai foka összefügg azzal, mennyire voltak demokratikusak a két világháború között. De a legmeghatározóbbnak azt mondanánk, hogy milyen volt a kommunista állam szerkezete, és milyen – főképp informális – intézmények maradtak fönn benne, amelyek hátráltatták az átmenetet a teljesen befogadó társadalom felé.” BŐVEBBEN