Tisztelgés Csontváry Kosztka Tivadar előtt

Csontváry Kosztka Tivadar

Ma 160. éve annak, hogy Kisszebenben megszületett Kosztka Tivadar, akit ma Csontváryként ismerünk. 1884. novemberében nyert jogot arra, hogy Gácson (Halič) felállítsa gyógyszertárát, amit már decemberben meg is tett. Kevésbé ismert tény, hogy ez a hangulatos település és a szomszédos Losonc élete végéig (és festményei révén még sokáig azután is) meghatározó helyszínei lettek életének és művészetének. Puntigán József a Csontváry és Nógrád c. kötettel tiszteleg a művész emléke előtt, amely a Nógrád Megyei Levéltár gondozásában látta meg a napvilágot. Idézve egyúttal Csontváry egy gondolatsorát, amelyet nevezhetünk egyfajta hitvallásnak, de sokkal több ennél. Üzenet a mának: „Olyat akarok létrehozni, ami megmarad, ami a világot kielégíti, megnyugtatja, nemcsak tájképben, hanem eszméiben is. Mindenütt ott leszek, ott kell lennem., ha már egyszer megindulok, az energiával, nem bírom feltartóztatni. Bele kell önteni az energiát, el van ernyedve minden, a kultúrát rendezni kell, az emberek életkedvét fokozni kell, örömet és gyönyört kell éreznünk, mielőtt bekapcsolódunk a szellemi végtelenségbe. Ez a célom.”

Szerző: Haraszti Mária

Az ANIMA Társaság alapítója és elnöke