Művészetek Napja a Selye János Gimnáziumban

2013. június 26., 8:30 Ünnepélyes megnyitó (Helyszín: AULA) Stirber Lajos bá vezényletével, iskolánk énekkara hangot ad a napnak – kiöltözni nem szükséges!

8:30 – 11:30 Kiállítás(ok) (Helyszín: VIII, 4.C )
A programok mellett e kiállítások egész nap megtekinthetőek, azokból az alkotásokból, melyeket a diákok készítettek.

8:50 Ahogy esik, úgy puffan (Helyszín: AULA)
Ezt az improvizációs játékot 2010. januárjában kezdték el a révkomáromi Madách Art Caféban. Jelenleg a Mokka Café-ban játszanak, kéthavi rendszerességgel. A játék lényege, hogy a játékmester által megadott játékstílusban és témában kell improvizálniuk a színészeknek, lehetőleg humorosan. Most természetesen a diákokat is bevonja az az öt színész (Olasz István, Nagy László, Bandor Éva, Majorfalvi Bálint, Ollé Erik), aki ellátogat hozzájuk. 

9:00 – 12:30 Gyöngyszövés Orbán Katalinnal (Helyszín: udvar)
Némi türelem kell hozzá, hisz egy gyöngyszövött karkötőhöz 1-2 óra szükségeltetik, de az eredmény magáért beszél. Maximum 5 emberrel lehet egyszerre foglalkozni, mert “csak” ennyi szövőkeret van. De természetesen, lehet 1-2 soros nyakláncot fűzni a rendelkezésre álló gyöngyökből.
Előzetes feliratkozás szükséges! 

9:00 – 12:30 Pihenő, avagy teaház és zsíros kenyér sátor (Helyszín: 2.A)
Alprogram: A helyszínen Eszterrel együtt elsajátítható a csomózásos technikája a karkötőkészítésnek.

9:10 Beltéri mozi (Helyszín: konferencia terem)
Dóczé Péter “Hites Kristóf” című legújabb filmjét vetítik. 
Ú risten@menny.hu – Magyar kult-kisjátékfilm
(A vetítéseket minden páratlan óra tízedik percében ismételik.)

9:30 – 12:30 Nemezelés Egyházy Dórival (Helyszín: udvar)
A gyapjúszálakat mozgatással, meleg víz és szappan segítségével összefüggő textíliává tömörítik. A szálak dörzsöléssel, nyomkodással, formázással egymásba akadnak. A végén meg kell szárítani, és kész is a mestermű! És hogy mit lehet készíteni: játékok, ékszerek, mobiltokok, pénztárcák – pénz nélkül, meg amit a képzelet diktál…

9:00 Kézműves foglalkozások Vida Nikivel (Helyszín: udvar)
“Vidu” jelenleg a nyitrai Konstantin Egyetem harmadéves, képzőművészet- és esztétikaszakos hallgatója. Az egyetem mellett különböző helyeken kézműveskedik, illetve árusítja alkotásait. Nem csak a kézművességben tehetséges, de a rajzolásban és az írásban is.

10:15 Kicsi Hang (Helyszín: AULA)
A Kicsi Hang egy 1999-ben alakult felvidéki verséneklő együttes. Alapító tagjai: Borbély Katalin (ének, furulya, gitár, ritmushangszerek) és Menyhárt József (ének, gitár, szájharmonika). Nemrégiben csatlakozott hozzájuk Bertók István billentyűs. Az első CD-jük 2003-ban jelent meg “Egyszerű ez” címmel, húsz, többnyire József Attila, Radnóti Miklós, Ady Endre, Pilinszky János és Sinka István megzenésítéssel. A koncerteken Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, Simkó Tibor és Bettes István költeményei is megszólaltak. 2010-ben jelent meg legújabb lemezük Tízes címmel. A “Költőnk és kora” c. (válogatás kortárs és klasszikus magyar lírából) műsort fogják előadni.

10:30 Táncház Szente Jánossal és a Bartók Béla Táncegyüttessel (Helyszín: II.C)
A táncegyüttes 1958-ban alakult. Hitelesen mutatja be korszerű színpadi művekben a különböző magyar és nemzetiségi tájegységek táncait. Mind a táncosok, mind a zenészek rögtönözik a táncokat, illetve muzsikálnak. Tagjai az együttesi munkán túl igyekszenek személyesen megismerni a még fellelhető tánchagyományokat. Több alkalommal nyertek díjakat hazai és külföldi fesztiválokon.

10:30 Latin tánc Kartai Adéllal (Helyszín: tornaterem)
Néhány kultúrában a tánc a test és a lélek gyógyítójaként funkcionál. Megkönnyíti a stressz leépítését, erősíti a közösségi összetartozást. A résztvevőknek fehér talpú (torna) cipőt húzni kötelező! Előzetes feliratkozás szükséges! 

10:30 Monitorfestés – Monitor painting (Helyszín: udvar)
Recycle-art, vagyis ÚJRAHASZNOSÍTÓ MŰVÉSZET
Az elhasznált vagy kiselejtezett pécé monitorok más megvilágításba kerülnek, ha elveszítik az eredeti funkciójukat. A feladat nem más, mint lefesteni „tetőtől-talpig” a pécé monitorokat, úgy, hogy megváltozhasson annak értelmezése, kinézete, esztétikuma. A vállalkozók öltözködjenek úgy, hogy ha netán reájuk csöppen egy-két festékcsöpp, ne kapjanak hisztériás rohamokat.
Előzetes feliratkozás szükséges! A monitorok korlátozott száma miatt. Csapatok előnyben! (Két ember – már csapat.)

10:30 Szekrényfestés (Helyszín: postaszárny)
Az iskolának vannak csúnya szekrényeik – pontosabban: jellegtelen, szocreál-minimál, kopott, kifejezéstelen szekrények sorakoznak a postaszárny hátsó felében. A feladat: lefesteni a felületét, olyan belső-ázsiai, kazár, erdélyi, magyar vagy csallóközi motívumokkal, hogy annak felülete és formatervezése megszépüljön. Meditáció, elmélyülés az ősök formavilágában.
Előzetes feliratkozás szükséges! A szekrények korlátozott száma miatt. Csapatok előnyben! (Két ember – már csapat.)

11:00 Mandalafestés (Helyszín: 1.C)
A mandala szanszkrit eredetű fogalom, jelentése kör. A hindu és buddhista tantrikus irányzatokban használt rituális ábra, de a népvándorlás korabeli kultúrák is ismerik, amely később a népművészet formavilágába ágyazódik be (hímzés, faragás, ötvösmunkák). A mandala a világegyetem vagy az emberi tudat szimbolikus rajza, amellyel kifejezi a középpontról való tudomását.

11:00 Irodalmi workshop Szászi Zoltánnal (Helyszín: könyvtár)
Szászi Zoltán főleg költőként és publicistaként ismert, de írt két regényt is. Játékosan, ötletesen betekintét nyer a résztvevő az írás művészetébe. Írópalántáknak kihagyhatatlan.
Előzetes feliratkozás szükséges! 

11:00 Sakkverseny profiknak és amatőröknek egyaránt (Helyszín: 3.C)
Előzetes feliratkozás szükséges!

11:00 Aszfaltfestő verseny (Helyszín: udvar, sportpálya)
Az aszfalt bitumen és ásványi anyagok keveréke. Nagyrészt szénhidrogénekből álló, barnásfekete, amorf anyag. Ám a közönséges hőmérsékleten megszilárdul. Az aszfaltbeton útburkolat tömör szerkezetű. Szürke. Télen kátyús. Nyáron felforrósodik, a betonnal együtt melegítik tovább az életterünket. Feltűnéstelenül kifejezéstelen. Ezért javasoljuk, hogy fessük tele! 
Előzetes feliratkozás szükséges!

11:10 Beltéri mozi (Helyszín: konferencia terem) – program: lásd fent.

11:30 Csavar Színház (Helyszín: AULA)
Gál Tamás színművész “egyszemélyes” színháza. Előadásaiban élő zene szerepel, melyet Bodonyi András népzenész, virtuóz hegedűs biztosít. Előadásaik vándor előadások. A legkisebb faluktól a legnagyobb városokig elviszik a magyar kultúrát. Nálunk a “Dorottya” című darabot fogják előadni.

12:00 Újságírói workshop Juhász Katalinnal (helyszín: Hites Kristóf terem)
A „Szőrös Kő” című, fiatalokra fókuszáló irodalmi és művészeti lap egyik alapítója, 1997-től főszerkesztője. 2000-ben Le Big Mac című kötetéért elnyerte a Szlovák Irodalmi Alap Madách Nívódíját. Jelenleg az Új Szó című napilap tudósítója és a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének kelet-szlovákiai munkatársa.
Előzetes feliratkozás szükséges! 

12:30 FORTISSIMO (Helyszín: AULA)
Utolsó fellépője az idei művnapoknak. Rock és heavy metal zene rajongói végre kiélhetik magukat. Félre kell tolni a székeket. Egyébként az idei Komáromi Napokon már hallhatták őket.

13:10 Beltéri mozi (Helyszín: konferencia terem) – program: lásd fent.

Cím: Király püspök utca 5.

Szerző: Haraszti Mária

Az ANIMA Társaság alapítója és elnöke