A Kis-Duna tánc – Small Danube dance lett a győztes

Lezárult a School dance 2013 szavazás. A féli alapiskolásoknak sikerült begyűjteni a legtöbb, 15 645 szavazatot. Ezúton is köszönik azoknak, akik bekapcsolódtak a szavazásba.

A Kis-Duna tánc – Small Danube dance című videoklip létrehozásában az egész iskola közreműködött, s a felvételt egy apuka rögzítette majd vágta meg. A csapatott Horváth Éva pedagógus készítette fel a versenyre. Beneveztek a The School Dance 2013 néven meghirdetett táncversenyébe, a Legszórakoztatóbb videó kategóriába, melynek fő szempontja a kiváló koreográfiai tudás és előadásmód volt.
A versenyzőkre április 25-től lehetett szavazni a http://www.schooldance.sk  weboldalon közel egy hónapig május 29-ig. A verseny időtartama alatt a videójuk nézettségi szintje jócskán meghaladta a 60 000 nézőt. Az elején még nem is gondolták, hogy ilyen sikert érhetnek el. 
A fináléban szoros küzdelem folyt a trencséni és a féli alapiskola közt, azonban a a féli csapat győzött.
A hivatalos eredményhirdetést még várják a féliek. Az első helyezettnek járó díjat június 18-án a szlovák oktatásügyi miniszter adja át a Szlovák Nemzeti Színház épületében, ami egy kirándulás Brüsszelbe az egész csapatnak. 

A féli csapat videoklipjét a Magyar Interaktív Televízióban is megtekinthetik.