Koronázási Ünnepség és Duna Fesztivál Pozsonyban

A szlovák fővárosban 2003 óta rendezik meg a Koronázási Ünnepséget, amellyel a magyar királyok és királynék egykoron itt zajlott – szám szerint 18 – koronázására emlékeznek a pozsonyiak. A rendezvény időpontja minden év negyedik júniusi hévégéje – a legjelentősebb, Pozsonyban megkoronázott uralkodó, Mária Terézia tiszteletére. Az idei, június 21–23. közötti ünnepséget az első pozsonyi koronázás emlékének szentelik:

Haraszti Ágnes, Nemes Z. Márió és Pallag Zoltán estje

Haraszti Ágnes, Nemes Z. Márió és Pallag Zoltán vers-estje; moderál: Pethő Anita. Kalicka Bistro (1074 Budapest, Rottenbiller utca 32.)

Átadták a Szlovák Irodalmi Alap díjait, a Madách-díj Tőzsér Árpádé

A hazai magyar termésből 24 kötetet terjesztettek fel Madách-díjra a kiadók, ebből választotta ki a háromtagú bizottság – Jitka Rožňová költő, műfordító, Beke Zsolt irodalomkritikus és Vida Gergely költő, szerkesztő – a győztes alkotásokat.

IV. Béla király Tornagörgőn

Hazai és magyarországi csoportok fellépésével emlékeznek meg IV. Béla király tornagörgői látogatásáról a községben 2013. június 28-án, pénteken.

VI. Dunaszerdahelyi Bringásnap

VI. Dunaszerdahelyi Bringásnap – Tekerjünk EGYÜTT végig a városon!
PIHENŐ UTÁN – BICIKLITÚRA: Dunaszerdahely – Kisudvarnok – Dunatőkés – Eperjes / Eperfesztivál – és vissza

Múzeumi Szalon Miklósi Péterrel Komáromban

Múzeumi Szalon Miklósi Péterrel Komáromban