Friss pozsonyi hírek

PONT A Szlovák Nemzeti Tanácsban az elmúlt napokban két javaslat is felmerült a fővárosról szóló törvény módosítására. A Smer-SD képvisleői újfent szeretnék megerősíteni a főpolgármester jogköreit a városi képviselőkkel szemben: elképzelésük szerint a főpolgármesternek lenne joga kinevezni, illetve visszahívni a fővárosi állami költségvetési intézmények igazgatóit, ami most a képviselők jogkörébe tartozik. Az SDKÚ-DS és a Most-Híd képvislői klubjának elnöke, Ivo Nesrovnal szerint ez az önkormányzati demokrácia súlyos megnyirbálása lenne. A KDH vissza szeretné szerezni a képviselők azon jogát, hogy az alpolgármestert megválaszthassák, ami tavaly óta a főpolgármester hatáskörébe szállt át.

PONTÁprilis 19-én  be kéne fejeződnie az alagút javításának. A forgalom tavaly február óta szünetel, amikor is fagykárok következtében számos repedést fedeztek fel a boltozaton. Nem kizárt, hogy rövidesen újabb javítások következnek majd. Ám ahogy ígérik: május 1-jétől újra az alagúton át jár az 5-ös és a 9-es villamos.