BilboardArt – a kassai Rovás pályázata

BilboardArt – a kassai Rovás pályázata

Magyar alkotóknak hirdetett óriásplakát-pályázatot BilboardArt címmel a kassai Rovás Polgári Társulás abból az alkalomból, hogy Kassa a dél-francia kikötőváros, Marseille mellett idén Európa Kulturális Fővárosa.

Az első munkákat január 28-ig várják. Ezek az alkotások, amelyeket a Rovás művészeti osztálya bírál el, februárban már kint lesznek a Kassára bevezető utakon (Eperjes, Szepsi, Abaújszina felől). A tervek szerint a három reklámtáblán 10 hónap alatt 30 művész alkotásait mutathatják be.
A pályázó magyarok az egész világból küldhetnek plakátot, egy művész akár többet is. Szabadon alkothatnak, mindössze annyi az elvárás, hogy olvasható legyen a plakáton egy értelmezhető magyar szó, szójáték, egy üzenet. 51-szer 24 centiméteres számítógépes grafikákat várnak CMYK/pdf formátumban az art@rovas.sk e-mail-címre.
A Rovás egyesület tervei szerint a pályázatra érkező valamennyi óriásplakátot kiállítják Kassa belvárosában, a Löffler-villában, a híres kassai szobrász szülőházában működő Rovás Akadémián, ahol öt nagy monitoron vetítik majd a pályamunkákat. Az év második felében Kassa legnagyobb bevásárlóközpontjában, az Optima plazában is tárlaton lesznek láthatók ezek a plakátok, de kiállítják őket októberben Rozsnyón, a Bányászati Múzeumban és novemberben a komáromi Limes Galériában is.
A nyertes pályaművek alkotóit meghívják a Rovás társulás negyedik éve működő alkotótáboraiba: Sepsiszentgyörgyre, Kassára és Tihanyba három hétre teljes ellátással. A művészek cserébe két alkotást a művésztelepnek ajándékoznak, mert a Rovás Polgári Társulásnak az a célja, hogy elsősorban kelet-közép-európai kortárs magyar képzőművészeti gyűjteményt hozzon létre.

Szerző: Haraszti Mária

Az ANIMA Társaság alapítója és elnöke