A Kicsi Hang adventi koncertjei

Kicsi Hang verséneklő együttes2012. december 22-én Taksonyban (15:00) és Tardoskedden (18:00), december 23-án Lúcson és Dunaszerdahelyen hallhatják a verséneklő együttest.2000-ben Menyhárt József még a galántai magángimnázium tanára volt, Borbély Katica pedig a tanítványa. A ballagók búcsúztatására műsor kellett, így született meg a közös fellépés ötlete. Olyan sikere volt, hogy a következő évben beneveztek a Tompa Mihály vers- és prózamondó versenyre. Az itt nyert első helyezés megerősítette őket abban, hogy érdemes folytatni. „Az első koncertünk Szencen volt, a helyi gimnáziumban.

Egy pedagógus ismerősöm hívott meg, vonattal mentünk, egy szál gitárral, József Attila-versekkel” – emlékezik vissza Menyhárt József. Ma már autóval járnak a fellépésekre, ahol saját hangosítás-technikájukat használják.
A „kicsi hang” is a múlté, és nemcsak az erősítőknek köszönhetően. Az azóta ugyancsak
megizmosodott orgánum tulajdonosa, Borbély Katalin elképesztően céltudatos ember, le a kalappal előtte. Csak azért, hogy megfelelő énektechnikára tegyen szert, Pozsonyban elvégezte a konzervatóriumot. 
Kiváló pedagógusnál tanult, Eva Malatincovánál, aki a nagy szlovák szopránnál, Anna Hrušovskánál végzett. Malatincová azt adta át neki, amit Hrušovskától kaptak a növendékei, köztük a világhírű Lucia Popp. Katica továbbra is látogatja a tanárnőjét, énekórákat vesz tőle. Közben odahaza Tardoskedden maga is tanít éneket, sőt orgonát is. Ez a csupán látszólag törékeny, valójában csupa energia teremtés tizenkét éves korától kántorkodik a templomban, 18 éves korára elvégezte a kántorképzőt.
Menyhárt József is tanít, jelenleg a nyitrai Konstantín Filozófus Egyetemen, a Közép-európai Tanulmányok Karán magyar nyelvészetet. Szinte tiltakozik, amikor megkockáztatom, hogy akár költészetet népszerűsítő missziónak is tekinthető az, amit csinálnak. Pedig manapság, amikor prózát is ritkán olvasnak a gyerekek, valóban az. És megbűvöli a legkisebbeket is: a városháza udvarán a koncertjük alatt két-három csöppség elragadtatva pergett-forgott, ringatódzott a zene ütemére.
(Dunaszerdahelyi Hírnök, vk)